Idén nem Kaposvár, hanem Nagybajom látta vendégül a Zádor Tibor Emlékverseny mezőnyét. 14 csapat kezdte meg a csoportküzdelmeket.

- Mindenképp nyerni szeretnénk, vagy legalább egy 3. helyet szeretnénk, mert elég erős csapatok vannak, de talán van esélyünk - mondta Dér Orsolya.

A Kaposvári Sportiskola két együttesel érkezett a somogyi kisvárosba.

- A sportiskolánál úgy folyik a munka, hogy jelen pillanatban a 96-os az idősebb korosztály és a 97-es a fiatalabbik, két külön csoportban vannak, a 96-ossal szeretnénk bejutni az elődöntőbe legalább, illetve az egyik csapat lehetséges, aki bejuthat az országos döntőbe a gyermek bajnokságba - mondta Jezeri Tibor a KASI edzője.

A házigazdák a tisztes helytállás reményében léptek pályára.

- Ennek a mai tornának fiatal csapattal vágtam neki, ők a 98-as korosztály, még mini pályán játszanak, a 96-osok, akik itt vannak, sokkal jobbak mint mi, nagyon erős a mezőny, úgyhogy a merzőny vége felé várom a csapatot - mondta Nagy Zoltán a Nagybajom edzője.

Ilyenkor természetesen a játék mellett jut idő arra is, hogy a résztvevők megemlékezzenek a torna névadójáról.

- Zádor Tibi bácsi annak idején engem is tanított valamikor, nem erről híres persze, hanem, hogy Kaposváron sok röplabdást nevelt, először a Krénusz iskolában, majd a Toldiban és rengeteg röplabdást nevelt fel, lány vonalon dolgozott, ezért van most lány torna, róla neveztük el a tornánkat - tette hozzá Jezeri Tibor.

A Zádor Tibor Emlékversenyt végül a Kaposvári Sportiskola 'A' csapata nyerte meg, a második helyen a Sümeg végzett, a harmadikként pedig az Ikrény zárt. A győztes KASI-sok között különdíjban részesült Duduka Ingrid. A legeredményesebb edző címet pedig Jezeri Tibor érdemelte ki.

Címkék: Jezeri, Zádor, Tibor, KASI, röplabda, sport