Bőzsöny János és Keszei Ferenc a rutinos, sokat tapasztalt edzők közé tartozik, mindegyikük magasabb osztályhoz szokott, mint jelenlegi együttese, ám jelenlegi feladatukat is ambícióval végzik. A Nagybajom tavaly lemaradt a feljutásról, idén viszont szinte biztos a bajnoki aranyérem, és a jelek szerint az anyagiak is készen állnak a feljebb lépésre.

- Csak arra, hogy odafigyeljünk, igazából két meccset kell még megnyernünk, és bajnokok vagyunk, így lehet, hogy furcsa, de mi már nem a bajnoki címre, hanem az NB III-ra készülünk, és hogy jó erőben fejezzük be a bajnokságot - mondta Bőzsöny János a Nagybajom AC vezetőedzője.

A téli felkészülés nem ugyanúgy alakult a két együttes számára, a tervezett munkát elvégezték a csapatok, csak más-más körülmények között.

- Ez a harmadik edzőmeccsünk, a felkészülés minden fázisát teljesítettük, teremben nem edzettünk egy percet sem, ez nagy előny, most arra készülünk, hogy erőben felvegyük a versenyt am agasabb oszályú csapatokkal, és ellenük helytálljunk - tette hozzá Bőzsöny János.

- Nekünk elég sok játékosunk dolgozik, illetve felsőoktatási intézményben tanul, így teremben tudtunk sokat edzeni, mert nincs világítás, itt elsősorban láberő, törzserő fejlesztés, játékügyesség volt a cél, bár tudom, a labdarúgás nem teremsport - mondta Keszei Ferenc a Balatonlelle vezetőedzője.

A Balatonlelle tavaly bajnoki címet nyerve visszajutott a harmadosztályba, és az ősszel remek teljesítményt nyújtva csupán egyetlen pont választja el a dobogótól. Bár Ágoston Szilveszter éppen a Nagybajomhoz igazolt vissza, a csapat nagyjából együtt marad.

- Mi a megnyerhető mérkőzéseket megnyertük, elég kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk, így remélem, meg tudjuk tartani a csapatot is, négy-öt fő mozog, ennyien távoztak, de ez nem gyengített bennünket - tette hozzá Keszei Ferenc.

A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia műfüves pályáján a Nagybajom hasznosabb támadójátékot produkálva legyőzte a Balatonlellét, ezzel a Kardos Ernő által szerzett találattal jutottak vezetéshez, majd később eredményes volt Csizmadia és Tóth Gábor is, utóbbi kettőt vállalt, míg a Balaton-partiak közül csak Graszl Norbert rúgott gólt, így 4-1-re múlta felül ellenfelét a Nagybajom.

Címkék: Bőzsöny János, Keszei Ferenc, Nagybajom, Balatonlelle, sport