A kaposváriak már január 3-án bebizonyították, hogy az újévben még komolyabban veszik a játékot. A fiúk bravúros, 3-1-es győzelmet arattak Bécsben, ezzel lezárták a gyenge novemberi-decemberi sorozatukat.

Kántor Sándor a Fino Kaposvár SE vezetőedzője elmondta: a győzelem nagyon jól jött.

- Sok olyan helyzet volt, amit elkapkodtunk, a végén viszont a stressz a mi pozitív oldalunkra állt, energiát tudtunk belőle váltani - tette hozzá.

Ahogy már megszokhattuk: az év elején szinte egymást érik majd a mérkőzések, hiszen a csapat bekapcsolódik a magyar bajnokság középszakaszába is.

- A január, a február és a március eleje erős, lesznek komoly utazások, van olyan, hogy tíz nap alatt három meccset játszunk - mondta el a vezetőedző. Kántor Sándor hozzátette: az itthoni meccsekre nagyobb hangsúlyt fektetnek, és vannak olyan meccsek, ahol elég fejlődniük, és vannak olyanok, ahol nyerniük is kell.

A Közép-európai Ligában egy szlovén sztárcsapat lesz a hétvégi ellenfél. Nagy József a Fino Kaposvár SE játékosa szerint a Bled eddig veretlen a bajnokságban, így sok remény nincsen ellenük.

- Kipróbáltunk most egy új szisztémát edzésen, ami egyelőre nem megy, káosz volt. Ha olyan lelkesedéssel játszunk, mint Bécsben, akkor talán szettet is rabolhatunk - tette hozzá.

A találkozó szombaton 19 órakor kezdődik a Bled otthonában, amelyet nyomon követhet a KaposPonton.

 

 

 

 

Címkék: Bled, Kántor Sándor, röplabda, sport