bitt2

Megadta a módját a BITT Kaposvári Női RC vezetése: a lányokat a belváros legszebb éttermében várták a közös karácsony előtti óévbúcsúztatóra.

bitt5

Orosz Ferenc egyesületi elnök köszöntőjében gratulált a társaságnak az alapszakasz második helyéhez, és hozzátette: reméli, hogy a bajnokság folytatása is sok jó mérkőzést, szép győzelmet hoz majd. Nem csak a csapat tagjai fejlődtek sokat a nyár óta, hanem a klub irányítói is tették a dolgukat, és az ősz egyik nagy sikere volt, hogy sikerült együttműködési megállapodást kötni a Kaposvári Egyetemmel. Ezt követően a kaposvári városi sportbizottság elnöke, Dér Tamás kívánt békés ünnepeket és sikerekben gazdag újesztendőt a csapatnak.

bitt4

A bevezető gondolatok után a kaposvári Intersport Áruház igazgatónője, Simon-Horváth Veronika adta át a játékosoknak és Halász Márta vezetőedzőnek a cég bemelegítő szerelését. Az Intersport ezzel támogatja Kaposvár első számú női csapatát, a több mint negyven éve amatőr alapon működő és saját nevelésű tehetségekre épülő együttest.  A nap egyik fénypontja, a vacsora következett ezután, majd jó hangulatú beszélgetéssel zárult az este.

bitt3

A BITT együttese a fárasztó ősz után rövid téli pihenőre vonul, és a két ünnep között kezdi meg a felkészülést a középszakaszra, ahol a Miskolccal, az Újbudával és a Szolnokkal csatázik majd az Extraliga-tagságért és az osztályozót jelentő második helyért.

bitt1

Címkék: vacsora, BITT, évzáró, sport