labtenisz1

A trófea, amit a lábtenisz történetében először sikerült elhódítania a magyar válogatottnak a sportág csúcsának számító hármas versenyszámban. A magyar válogatott Románia legjobbjai ellen vívhatta a világbajnoki döntőt. Szomszédaink ezúttal nem találták az ellenszert: Pál Tamás, Pozderka István és Ferencz Dániel esélyt sem adott nekik. A fiúk sima két szettben győztek.

- Nagyon nagy öröm volt számunkra, hogy a dobogó legfelső fokára állhattunk, tényleg nem szereztünk még világbajnoki aranyérmet ebben a szakágban, illetve Európa-bajnokságon is csak ezüstérem volt 1991-ben. Nagyon szerettük volna már ezt, nagyon sokat dolgoztunk érte, hogy egyszer átélhessük ezt az élményt. Itt volt 4-5 edzőtábor, ahol elég komoly munka folyt, hogy ez az eredmény megvalósulhasson - mondta Pál Tamás.

A kaposvári sportoló egyéniben is egészen a döntőig menetelt, ám a bravúr elmaradt. Az immár háromszoros világbajnok román riválisa megállíthatatlan volt, Pál Tamásnak be kellett érnie az ezüstéremmel.

- Csalódott is lehetnék, de nem vagyok az, hiszen a kétszeres világbajnok, aki a legutóbbi két vb-t nyerte, román ellenfelemmel játszottam, aki nagyon jól játszott, sajnos nem volt esélyem arra hogy én legyek a világbajnok, látom azt, hogy miben tudok még fejlődni, illetve a jövő játékosai miben kell, hogy javuljanak hozzám képest, azért nem vagyok csalódott, mert sokal jobban játszott és nyerjen a jobb - tette hozzá Pál Tamás.

A szekszárdi, ám a Kaposvári Lábtenisz SE színeiben játszó Vincze Zoltán a világbajnoki aranyérem mellett egy ezüstöt is hazahozhatott Isztambulból. A párosok versenyében a szolnoki Pozderka István és a dorogi Jónás Dávid társaként állhatott fel a dobogó második fokára.

- Boldogok vagyunk, a hármast nagyon kiváló játékkal és megérdemelten tudtuk megnyerni és a páros is a realitás ezzel a második hellyel, aminek szintén nagyon örülünk - mondta Vincze Zoltán.

Ezek után Isztambul biztosan örökre felejthetetlen marad a magyar csapat számára.

Címkék: Vincze Zoltán, Pál Tamás, Isztambul, lábtenisz, sport