Az eseményre az ország minden részéből érkeznek futók, akik öt távon és kilenc különböző számban állhatnak rajthoz. A 7. Intersport Balaton Maraton és Félmaratont 2010. november 20-21. rendezik meg. A versenyközpont a siófoki Steak House. Rajt és cél: Beszédes József sétány, a Hotel Aranypart előtt. Rajtidőpontok: november 20-án, szombaton 10.30 és 15.30, november 21-én, vasárnap 11.00.

A távok:  maraton (két nap alatt három részletben: 14+7+21 km)
maraton párban (két nap alatt: 7+7+10,5 km)
harmadmaraton (14 km)
harmadmaraton párban (7+7 km)
hatodmaraton (7 km)
félmaraton (két részletben: 14+7 km)
félmaraton (21 km)
félmaraton párban (10,5+10,5 km)
negyedmaraton (10,5 km)

Szombaton maratont, maratont párban, harmadmaratont, harmadmaratont párban, hatodmaratont és félmaratont két részletben futnak a résztvevők, vasárnap a maraton és a maraton párban folytatására, illetve a félmaratonra, a félmaratonra párban és a negyedmaratonra kerül sor.

Címkék: Intersport, maraton, félmaraton, Balaton