A somogyiak a Hypo Tirol Innsbruck legénységével csatáznak majd, és a győzelem bravúr lenne a javából. Az osztrákok a Bajnokok Ligájában is érdekeltek és egy korábbi kaposvári játékos is náluk üti a labdát.

krse

Nem könnyű a KRSE sorsolása az új sorozatban, a fiúk mégis ötven százalékos mérleggel állnak hat mérkőzés után.

- A három mérkőzésből még egyet hozhattunk volna. Az Anhovo ellen fáradtak voltunk, a Bled ellen papírforma-vereséget szenvedtünk. Nem állunk rosszul, a csapat egyre jobb, bizakodó vagyok - összegez Hoboth Ákos csapatkapitány.

A KRSE a Posojilnica, a Bécs és a Bled után újabb sztárcsapat ellen lép pályára: ezúttal az Innsbruck vendégszerepel a somogyi megyeszékhelyen. A volt kaposvári Mózer Zoltánnal felálló együttes az elmúlt évekhez hasonlóan Somogyba is győzni jön.

- Az Innsbruckról azt kell tudni, hogy elég komoly csapat. Eddig hat meccset játszottak, ebből ötöt megnyertek - vázolja Horváth Dániel edző. - Szeretnénk meglepetést okozni hazai pályán. A győzelemhez stabil játék kell, ha 80-90 százalékot nyújtunk, összejöhet a bravúr, erre készülünk.

A kaposvári együttesben mindenki harcra kész, és a fiúk várják a szurkolókat a pénteken 18 órakor kezdődő találkozón.

Címkék: Tirol, KRSE, röplabda, sport