Ezen felül a jövőben szeretnének nagyobb hangsúlyt fektetni az egyetemi sportra, a kiemelt egyesületek vezetőire pedig valószínűleg a korábbinál nagyobb feladat és teher hárul majd.

Az új kaposvári sportbizottság a korábbinál kisebb létszámmal, de a sport iránti elkötelezettség jegyében vágott a munkának. A testületben öt önkormányzati képviselő kapott helyet és a következő ülésen már négy külső szakértő is csatlakozik hozzájuk. A bizottság elnöke Dér Tamás lett, aki Csutor Ferencet váltotta ebben a pozícióban.  

- Nagyon fontos lesz, hogy a 2011-es költségvetésben megtartsuk azokat a számokat, amik eddig voltak. Ez főleg a sportbizottsági keretre érvényes - mondta Dér Tamás tanácsnok, a kaposvári sportbizottság elnöke. - Nagyon nagy hangsúlyt kell fektetnünk az egyetemi sportra, jelenleg jó példákat is látunk a városban, de az egyetem és az élsport kapcsolatát fel kellene eleveníteni.

sportbizottság

A nehéz gazdasági helyzet miatt a kiemelt egyesületek vezetőinek is többet kell majd tenniük a sikerekért.

- A valószínű változás, hogy a kiemelt csapatoknál a kft. tulajdonosainak is zsebbe kell nyúlniuk, illetve szponzor után kell menni. Nem lehet várni, hogy a város kiemelt támogatóként, sőt sokszor egyetlen támogatóként vigye a hátán a csapatot - hangsúlyozta Dér Tamás.

A keddi sportbizottsági ülésen a három kaposvári ökölvívó szakosztály helyzete is terítékre került. A Ring SC kiváló eredményeket ért el az elmúlt időszakban.

- Minden eszköz és feltétel adott ahhoz, hogy felkészüljünk a versenyekhez. Jelenlegi sportolói taglétszámunk 90 fő, ebből 25 igazolt versenyző és 8 válogatottunk is van - közölte Vajmi Csaba Ring SC Kaposvár elnöke.

Az ülésen kiderült: egy hónap múlva egy nagyszabású országos felnőtt amatőr jégkorongtornát rendeznek a somogyi megyeszékhelyen.

- December 1. és 4. között bonyolítják le, és naponta 10 órában menne ez a rendezvény - mondta Szerb György városi sportvezető.

A sportbizottság mindezeken kívül rendkívüli támogatási kérelmekről is döntött első ülésén. Folytatás egy hónap múlva.

Címkék: sport