November utolsó előtti hétvégéjén mintegy kétezer futó robog végig a siófoki parton, hogy lefussa a 42 kilométeres maratont, a 21 kilométeres félmaratont és több kisebb távot. A verseny „névadó” távjait több részletben kell megtenni, vagyis a 42 kilométeres maratont két nap alatt három, a 21 kilométeres félmaratont egy nap alatt két szakaszban teljesítik a futók.

Utóbbi táv a verseny második napján egyben is futható, mint ahogy lehetőség van a maraton és a félmaraton párban történő teljesítésére is. A futószezon záró rendezvényén ezenkívül harmad-, hatod- és negyedmaratont  futhatnak az indulók.

Mivel valamennyi táv útvonala az Aranyparton vezet, így a futók nagyrészt közvetlenül az őszi Balaton partján haladnak majd. A rajt és a cél minden táv esetén a Beszédes József sétányon lesz. A BSI a szezonzáró Balaton Maraton után néhány hónap elteltével visszatér Siófokra: 2011. március 17-én a tavat megkerülő, négy napig tartó 4. Balaton és FélBalaton Szupermaraton mezőnye rajtol az Aranypartról.

Forrás: siofok. hu

Címkék: Aranypart, Budapest Sportiroda, Intersport, Beszédes József sétányon, maraton, félmaraton, Siófok, Balaton, sport