Online közvetítésünkhöz kattints ide!

Nem szerzett pontot Debrecenben a Rákóczi. A kaposváriak az egy pont reményében érkezett a bajnoki címvédő otthonába, és nem véletlenül voltak derülátók a somogyiak: a csapat a Loki előtt állt két hellyel a tabellán a kezdés előtt…

Ahogy arra számítani lehetett, a találkozó elején a házigazda igyekezett magához ragadni a kezdeményezést. Nem kellett sokáig várni az első nagy helyzetre sem: Bódi 15 méteres lövését védte szépen Kovács kapus. Szép kaposvári akció bontakozott ki a 8. percben: Kulcsár passzát akár gólra is válthatta volna Oláh, de egy hazai védő szerelni tudott.

A Kaposvár sikeresen átvészelte az első tíz perc hazai nyomását, és a fiúk láthatóan meg is nyugodtak egy kicsit.

a 15. percben: Czvitkovics 22 méteres bombáját védte Kovács a jobb felső sarok elől, majd a Rákóczi két szöglettel jelezte, hogy nem mondott le a támadásokról sem. A 21. percben megint Czvitkovics lőtt, ezúttal 25 méterről, szerencsére jócskán mellé.

A 24. percben Jawad passzolt Pericnek, aki közelről, éles szögből lőtt, a hazai kapus szögletre mentett. A 28. percben, kaposvári kontra végén Oláh lőtt 18 méterről, a hajdúságiak litván kapusa védett. Egy perccel később Szakály szabadrúgása után a sorfalról pattant ki a labda.

A 36. percben, Fodor bal oldali beadása után Bódi maradt üresen, és az első lövést ugyan még védte Kovács kapus, de a második lövés már utat talált a somogyi kapuba. 1-0.

A gól után lendületben maradt a Loki: előbb Yannick, majd Czvitkovics lövését fogta Kovács kapus. A 43. percben Szakály fejese után szintén Kovács zsákmánya lett a labda.

Még ugyanebben a percben, kellemes meglepetésre egyenlített a Rákóczi!

Kovács lepattanó kirúgása mindenkit megtévesztett, végül Oláh Lóránt került ziccerbe, aki bátran lőtt, és a hazai kapuba vágódott a labda… 1-1.

A második félidő elején a mezőnyben pattogott a labda, aztán jöttek a helyzetek, és sajnos a hajdúsági gólok is. A 60. percben, gyors hazai támadás végén a csereként beállt Dombi került ziccerbe, de hat méterről fölé lőtt. A 62. percben villant a Rákóczi. Oláh tette be balról a labdát, de mielőtt Peric fejelhetett volna, a hazai kapus lelopta előle a labdát.

A 71. percben újra vezetést szerzett a Debrecen. Czvitkovics végezte el a szabadrúgást a jobb oldalról, éles szögből, és a nagy erővel meglőtt labdát Kovács a saját kapujába ütötte 2-1.

Négy perccel később megint Czvitkovics következett és el is dőlt a meccs sorsa. A középpályás 26 méteres lövése után a jobb alsó sarokba vágódott a labda. 3-1

A 83. percben Oláh lőtt 17 méterről fölé. A bajnok egy Czvitkoviccsal feltétlenül jobb volt ezen a délutánon.

DVSC-TEVA - Kaposvári Rákóczi 3-1 (1-1)

Debrecen, 3500 néző. V.: Szabó Zs.

Debrecen: Malinauskas - Nagy Z., Mijadinovszki, Simac, Fodor M. - Szakály P., Varga J., Bódi (Dombi, 56.), Czvitkovics - Coulibaly (Szilágyi, 67.), Yannick (Kiss Z., 76.). Vezetőedző: Herczeg András.

Kaposvár: Kovács Z. - Okuka, Grúz, Zsók, Kovácsevics - Hegedűs, Pedro - Peric, Kulcsár (Godslove, 78.), Jawad (Balázs B., 69.) - Oláh. Vezetőedző. Sisa Tibor.

Gólszerzők: Bódi (36.), Czvitkovics (71., 75.), illetve Oláh (43.)

Sárga lap: Simac (31.), illetve Kulcsár (38.), Grúz (70.), Pedro (77.)

Címkék: Czvitkovics, Szakály, Yannick, Peric, Oláh Lóránt, Bódi, Debrecen, Jawad, labdarúgás, Rákóczi, sport