kovacs zsofi

Három úszó és egy kajakos mellett egyedüli búvárúszóként képviselhette a magyar színeket Kovács Zsófia az egyiptomi vízimentő világbajnokságon. Ebben a műfajban most először próbálta ki magát a kaposvári sportolónő.

- A váltóban volt nagy szerepem, ahol 50 m búvárt kellett úsznom, de voltak egyéni versenyszámaim is, pl. 100 m babamentés hevederrel, ott a 18. lettem, a váltóval 9-ek lettünk - mondta Kovács Zsófia.

Zsófi az uszodai és tengeri versenyszámokban is érdekelt volt. Azt mondja, készülni nem igazán tudott rá és ez merőben más sport, mint a búvárúszás.

- Nézték talán sokan a Baywatchot, mint a piros deszka, úgy úszik utánunk, csak ez egy kicsit másképp működik, ezt a hevedert a fuldoklóra rá kell csatolni.

Az uszony is másmilyen volt, mint amit korábban megszokott.

- Ez egy kicsit erősebb uszony, ez az engedélyezett, valamikor a tengerbe be kell futnom és úgy kell felhúznom, a medencés számoknál persze a szárazföldön kell felhúznom és ezzel a haladás gyorsabb.

Zsófi országos csúcsokat döntött több egyéni számban és a váltóval is. A világbajnokságon, ahol 42 ország csapatai mérettettek meg, az ausztrálok és az új-zélandiak szerepeltek legjobban. A kaposvári lánynak egyébként nagyon megtetszett a verseny légköre.

- Én ezt a sportot el tudom képzelni a búvárúszás mellett, hiszen a búvárúszás alapból megadná ehhez a löketet és év közben lehet egy-két verseny Magyarországon, jövőre pedig EB lesz Spanyolországban, ahol szintén számítanak rám.

Azért persze továbbra is a búvárúszás játssza majd a főszerepet, idén még két verseny is vár rá, aztán jövőre világbajnokság Kolumbiában.

Címkék: Kovács Zsófi, vízimentés, búvárúszó, sport