A jövő heti MEVZA ellenfél, a Posjilnica AICH Dob volt az ellenfél, amelyben az a Koch Róbert is pályára lépett, aki az előző szezonban még a kaposváriakkal nyert magyar bajnokságot és kupát.

Jól kezdte a találkozót a kaposvári együttes: 13-11-nél kialakult a kétpontos különbség, ami meg is maradt játékrész végéig. A második szettben sokáig úgy tűnt, sima magyar siker születik, sőt 24-21-nél játszmalabdája is volt Hobothéknak.

Ekkor azonban magára talált az osztrák csapat. Végül nagy küzdelemben 27-25-re megnyerte a második felvonást is a magyar bajnok. A harmadik szettben érthetetlen rövidzárlat jött a Kaposvárnál, cserékkel és időkéréssel sem sikerült kizökkenteni a rossz szériából az együttest, és a Posojilnicának már minden bejött. 2-1.

A negyedik játékrészben eldönthette volna a mérkőzés sorsát a magyar csapat, de továbbra sem találták a nyerő megoldásokat Kaszapék, így következhetett a döntő szett. Itt gyorsan kétpontos hátrányba került a Kaposvár, és végig az egyenlítés emésztette fel az amúgy is fogyó energiákat. 13-12-nél azonban mégis sikerült átvenni a vezetést, és végül Schulcz István ütése tett pontot a közel két és fél órás küzdelem végére.

Kaposvári Röplabda SE – Posojilnica AICH DOB 3-2 (23, 25, -13, -21, 13)

Kaposvári Röplabda SE : Hoboth Á.(8), Bagics B.(16), Nagy J.(10), Csoma K.(14), Kaszap T.(8), Schulcz I.(18), csere: Dömötör L. (L), Magyar B., Gergye R.,  Szabó A., Németh F. (6)

Edző: Kántor Sándor, Horváth Dániel

Címkék: Horváth Dániel, Kántor Sándor, röplabda, sport