A somogyiak felemásan kezdtek. Az NB II-ben a Balatonboglár férfi együttese, valamint a Nagyatád és a Siófok II. csapata is kikapott. Az NB III-ra keresztelt Somogy-Zala-Vas megyei közös bajnokságban a Kaposvári KSE lányai Körmenden léptek pályára, és szoros első félidőt követően végül 33:19 arányban kikaptak. A KKSE a második fordulóban hazai környezetben szerepel: vasárnap 15 órától, a Táncsics gimnázium sportcsarnokában a Kéthely lesz az ellenél.

A női élvonalban a Siófok KC három vereség után szerdán 18 órától, hazai környezetben, a jó erőkből álló Ferencváros ellen próbál meg javítani eddigi rossz mérlegén.

 

          • Megkezdődtek az új évad közdelmei az alacsonyabb osztályú kézilabda-bajnokságokban. A somogyiak felemásan kezdtek. Az NB II-ben a Balatonboglár férfi együttese, valamint a Nagyatád és a Siófok II. csapata is kikapott. Az NB III-ra keresztelt Somogy-Zala-Vas megyei közös bajnokságban a Kaposvári KSE lányai Körmenden léptek pályára, és szoros első félidőt követően végül 33:19 arányban kikaptak. A KKSE a második fordulóban hazai környezetben szerepel: vasárnap 15 órától, a Táncsics gimnázium sportcsarnokában a Kéthely lesz az ellenél.

          • A női élvonalban a Siófok KC három vereség után szerdán 18 órától, hazai környezetben, a jó erőkből álló Ferencváros ellen próbál meg javítani eddigi rossz mérlegén.

Címkék: sport