A Kecelhegyi Lovassport Egyesület idén először rendezte meg szombaton a lovasfesztivált, amelynek keretében egy új pályát is avattak. Az egyesület vezetője jövőre a Nemzeti Vágta előfutamát itt szeretné megrendezni.  

Az igazi betyárokhoz méltón olló helyett bicskával vágták át a szalagot a lovaspályaavatón. Majd a rendőrök, a színészek és a hagyományörzők rögtön ki is próbálhatták az új ügetőt. Az 5 hektáros területen eddig mocsár volt. Most azonban rá sem lehet ismerni és már a város felől is meg lehet közelíteni.

Kaposparty

- A város beuházásaiból keletkezett földet idehozták. Gyakorlatilag azt terítettük el - fogalmazott Meiszterics László, a Kecelhegyi Lovassport Egyesület elnöke. - Nem pénz, hanem egy nagy összefogás eredménye, hogy ez létrejött.

A bemutatón a lovastanya legapróbb termetű pónija is felvonult. A 100 tagot számláló hagyományőrző lovassport egyesületnek csupán egyetlen versenyzője van: Divják Petra.
- Nagyon jó kapcsolatot lehet kiépíteni a lovakkal ugynanúgy, mint a gyereknél vagy az embereknél - mondta Divják Petra.

A rendezvényre egyébként a szemerkélő eső ellenére több százan látogattak ki. Még egy marhát is levágtak a szervezők.    
A menü elsőosztályú szürkemarha, ami a tanyán nevelkedett és disznóköröm csülökkel.

Nagy sikere volt a pörköltnek és a bemutatóknak is. Az esti koncerteket azonban elmosta az eső. A szervezők ennek ellenére bizakodóak: azt szeretnék, hogy jövőre itt rendezzék a Magyar Vágta előfutamát.

Címkék: sport