A somogyiak fennállásuk során még soha nem produkáltak ennyire eredményes rajtot, a célok azonban ennek ellenére sem változnak.

A nyáron új fejezet kezdődött a Rákóczi életében. Prukner László távozása után Sisa Tibor kezébe került a karmesteri pálca. A 49 esztendős szakember előbb azzal szembesült, hogy több addigi alapember távozott, majd elkezdett építkezni.

A Tréner szeretett volna a Kaposváron maradó, illetve a külföldről és az alacsonyabb osztályú magyar bajnokságokból érkező játékosokból ütőképes csapatot formálni.

A változásoknak voltak vesztesei és nyertesei, és mindenki nagy érdeklődéssel várta, hogy mire lesz jó ez az együttes az új szezonban. Nos, a bemutatkozás igazán jól sült el: a Rákóczi 5-3-ra nyert Zalaegerszegen.

Az Újpest ellen a jó játék nem ért pontot, a Haladást viszont sikerült legyűrni egy új szerzemény, a marokkói Jawad bombagóljával.

A siófoki, felejthető döntetlen után pedig a Pápa elleni meccs következett, nyolcvan perc szenvedés, tíz perc parádé mottóval.

- Egy munkás, szorgos kis csapatot szerettünk volna, szerintem olyan is. Vannak jó és rosszabb teljesítmények. Ha ezen az úton haladunk tovább, sok örömet szerezhetünk, de a futball nem mindig igazságos. Bízom benne, hogy ezt meg tudjuk őrizni: egy petróleumgyárral kapcsolatba lépünk, és beleültetjük a fiúkat a petróleumba, mert az tartósít, ugye...- mondta Sisa Tibor vezetőedző.

A vezetőedző a fiúk hozzáállását emelte ki: ha a csapat továbbra is úgy küzd, mint eddig, akkor nem okozhat csalódást. A fiúk ígérik. nem lesz nagy a mellény a jó start után.

- Nem hiszem, hogy a csapat el fog szállni magától.. ha ugyanígy folytatjuk, nem lesz semmi probléma - mondta Kulcsár Kornél.

- Megmondom őszintén, nem számítottunk erre, mert alakuló csapat vagyunk, és jó, hogy az élről várjuk a folytatást - mondta Grúz Tamás.

Bizonyára sokan meglepődtek azon, hogy a vezetőedző öt embert is kihagyott a legutóbbi kezdő tizenegyből. Hozzá kell szokni: aki nem hozza az elvártat, könnyen a kispadra kerülhet.

A Rákóczi tehát olyan rajtot vett, mint még soha, de a fő cél nem változott: ez pedig továbbra is a bennmaradás.

 

 

 

 

 

Címkék: sisa Tibor, Grúz Tamás, Kulcsár Kornél, Rákóczi, sport