Szombat este a fiúk a Pápát fogadják, és szeretnék folytatni a jó idénykezdetet, valamint visszavágni a Lombardnak a tavaszi vereségért. Ha győz a Kaposvár, és vasárnap döntetlennel végződik a Debrecen-Videoton rangadó, csupán hátrafelé nézhet a Sisa-csapat. Nehezíti a helyzetet, hogy Kulcsár is kidőlt, ennek ellenére a tréner szerint összejöhet a győzelem.  

A Pápa évekig mumusa volt a zöld-fehéreknek, aztán amikor 2004-ben feljutott a csapat, gondoltuk, megszabadulunk tőlük. Azonban telephelyváltoztatással és Bíró Péter üzleti manőverével a másodosztályt a 10. helyen záró Pápa is az élvonalba került, és ott is borsot törtek a Rákóczi orra alá. Azóta sikerült már legyőzni Szűcs Lajosékat, de most is nehéz mérkőzés várható.

- Tudvalévő, hogy a Pápa tavaly is a Kaposvár előtt végzett, sok szempontból jó csapat, de le lehet győzni a Real Madridot is, csak mondjuk 100-ból egyszer, a Pápa jó focit játszik, stílusosan játszotta tavaly is végig a bajnokságot - mondta Sisa Tibor vezetőedző.

A vendégeknek jót tett a szomszédvár Haladás elleni győzelem, bár tudják, ezúttal sem lesz könnyű dolguk, és egy-egy párharc mindent eldönthet.

- Láttam a Kaposvárt, nagyon agresszívan futballozik, jók az idén, nem becsüljük le őket, mint ahogy egyetlen ellenfelünket sem, nehéz meccsre számítok - mondta Venczel Balázs a Lombard FC Pápa játékosa. - Figyelemmel követtem az elmúlt mérkőzéseket, Oláh jó formában van szerintem, képes eldönteni mérkőzéseket, ugyanúgy, mint nálunk Bárányos Zsolt, bízom benne, hogy Bárányos fog jobban kijönni ebből a párharcból.

Sisa Tibor a Siófok elleni teljesítményt keményen bírálta, de egyelőre nem büntet, mert bízik a fiúkban. Egy biztos: a Pápa ellen sokkal több futás és határozottság kell.

- Én úgy gondolom, hogy ha visszatalálunk arra az útra, amit én kijelöltem, akkor eredményesek lehetünk, ezt nekem megígérték a játékosok, a sok futásos, erőszakos futballunkat kell alkalmazni, ha így lesz, kellemetlen meglepetést okozhatunk a Pápának, magunknak pedig kellemeset - tette hozzá a kaposvári tréner.

Az eddigi sérültek mellé Kulcsár Kornél is feliratkozott, aki kedden kapott rúgást a lábára. A szombaton 19 órakor kezdődő mérkőzésről élő közvetítésben számol be Somogy videós hírportálja, a Kapos.hu.  

Címkék: Rákóczi Fc, labdarúgás, sport