Ezzel eldőlt, hogy a tolnai gárda, a kaposváriak örök riválisa nem indulhat a legjobbak között, hiszen további fellebbezésre nincs lehetősége.

– Nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgok – mondta Kormos László, a Dombóvár kommunikációs igazgatója a bb1.hu-nak. - Személy szerint nagyon köszönöm az Intéző Bizottság hozzáállását, türelmesen vártak ránk, hiszen az utolsó pillanatig volt esély arra, hogy megoldódnak a dolgaink. Köszönöm nekik.

- Én úgy gondolom, hogy a jelenlegi körülmények között mi mindent megtettünk azért, hogy ezután is A csoportos kosárlabdacsapata lehessen Dombóvárnak – tette hozzá az együttes edzője, Földi Sándor, aki 2001-ben a bajnoki címig vezette a kaposvári csapatot.

- Most a korábbi- illetve mostani szponzoroknak, tulajdonosoknak és a polgármesternek kellene a kialakult szituációval kapcsolatban állást foglalnia. Borzalmas dolog, hogy elvették ennyi ember szórakozási- és sportolási lehetőségét. A tulajdonosok is csak ígérgetni tudtak a játékosoknak és nekem is. Őszintén szólva, nem tudom még, hogy mihez kezdek. Megpróbálok valamilyen lehetőséget találni.

Lehet, hogy bajnokság közben is szerepet vállalnék valahol, de az biztos, hogy nagyon nem szeretem a hiéna szerepkört.

Rózsás Gábor, a Férfi Tagozat vezetője, miután megerősítette, hogy a Körmend megkapta az indulási jogot, a Dombóvár KC pedig nem indulhat a legjobbak között, elmondta, hogy pályázatot írnak ki az elsőosztályú tagságra.

- A pályázat pénteken délig megjelenik a tagozat honlapján és valamennyi MKOSZ-hez tartozó szervezet megkapja azt. Így az NB1B-s és az NB2-es csapatok is. A pályázatra szeptember 7-ig lehet jelentkezni. Ezt követően a Versenybizottság dönt a beérkezett anyagokról.

Rózsás Gábor elárulta azt is, hogy a pályázóknak belépési díjat kell fizetni, és garanciaként óvadékot kell letétbe helyezni. Ha nem lesz jelentkező, akkor 13 csapattal startol a következő idény, és még a rajt előtt összehívják a Férfi Tagozatot, hogy egy esetleges új versenykiírásról döntsenek.

(a bb1.hu alapján)

Címkék: Kormos László, Rózsás Gábor, Dombóvár, kosárlabda, sport