A meteorológiai szakemberek véleménye alapján a hétvége időjárása a Balaton térségében hűvös, csapadékos és erősen szeles lesz. A Balaton-átúszás szervezőbizottsága az információ birtokában, a Balatoni Vízirendészet vezetőjével egyetértésben úgy döntött, hogy az augusztus 28-ra tervezett Coca-Cola Testébresztő Balaton-átúszást nem szervezi meg, így a rendezvény 2010-ben elmarad.

A 2011. évi Balaton-átúszás első időpontjának július 16-át jelölik ki.

Idén először július 24., szombatra tűzték ki a sorrendben immár 29. Coca-Cola Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. A világ egyik legnépszerűbb szabadidős sporteseményére több ezren vártak. A meteorológiai előrejelzések alapján a vízirendészet és a szervezőbizottság augusztus 1-re halasztotta az időpontot.

Az idő ekkor sem kedvezett a Balaton átúszásnak, ezért a szervezők augusztus 28-át célozták meg. Az idő változékonysága és a víz hőmérséklete adott okot a halasztásra.

Tavaly egyébként 9300-an vettek részt a világ egyik legnépszerűbb szabadidős sporteseményén. A Balaton-átúszás ma már egy nagyon várt, teljesítmény-orientált szabadidős sportesemény. A magyar tenger az úszók igazi zarándokhelye: évről évre több ezren készülnek arra, hogy teljesítsék az 5,2 kilométeres távot. A magyarok mellett egyre többen jönnek külföldről is.

Elmaradt a 2010-es öbölátúszás is Balatonfüred és Tihany között.

A szervezők arra hivatkoztak, hogy a gazdasági válság, az árvízek és a kormányváltás miatt kevés támogatót találtak, és előzetesen is kevesen neveztek. Valamint rossz időt is jósoltak a kijelölt hétvégére, halasztani pedig a sűrű balatoni úszónaptár miatt nem tudtak.

Címkék: Balatonátúszás, Balaton, sport