Egészen pontosan 9 óra 16 perc és 41 másodperc. Ennyi időre volt szüksége Bozsó Zoltánnak, hogy teljesítse az őrült távot. Tavalyi eredményén hét percet tudott javítani a kaposvári sportember.

- Az úszás is egyéni csúcs lett, habár a tó végig ködbe burkolózott, ez eléggé megnehezítette a tájékozódást, de sikerült egy jó csoporttal kijönnöm, aztán végülis kiderült, hogy ez a jó csoport az egyéni győztest is tartalmazta, vele sikerült egy úszóidőt produkálni, a kerékpár folyamán 180 km-en is új csúcsot mentem, ez az abszolút második bringás idő - fogalmazott Bozsó Zoltán.

Bozsó Zoltán

Az amolyan levezető, maratoni futást pedig 3 óra 31 perc alatt tudta le, így az abszolút negyedik helyen ért célba. Szeniorban pedig magyar bajnoki címnek örülhetett. Zolinak rengetegen szurkoltak Nagyatádon.

- Szerencsére a vendégek közül, és a szakmai stábból is sokan lent voltak, bíztattak, ez perceket jelent, ez biztos, pláne a holtpontoknál a bíztatás átlendíti az embert könnyebben, mintha csönd lenne és magába fordulna az ember, sokat számított, köszönöm nekik - tette hozzá.

Az XL-Fittlesz spinning edzője nagyon keményen tréningezett, az elmúlt egy évben 16.000 km-t kerékpározott. Naponta több órán át izzadt, ez persze a családja nélkül nem ment volna.

Nagyon sokat köszönhetek a feleségemnek és a kislányokmnak, az úszásban Hebache Szabrinának köszönöm, a kerékpárt és futást egyedül oldottam meg, még köszönettel tartozom a klubomnak és a helynek, ahol vagyunk, az XL-nek, minden szintű sportolásra alkalmas feltételek vannak - mondta.

Az XL-Fittlesz szakmai stábjának annyira megtetszett az Ironman verseny hangulata, hogy tervezik: jövőre váltóban rajthoz is állnak. Bozsó Zoltán pedig legközelebb szeptember elején, a budapesti rövidtávú triatlon világbajnokságon próbál szerencsét.

Címkék: sport