Közülük Kocsis Zoltán, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás is úgy gondolják az ilyen mértékű siker annak köszönhető, hogy a műsorstruktúra és a szervezés egy induló fesztiválhoz képest is jól kiegészítik egymást.

kaposfest

2010. augusztus 18. után is folytatódik a komolyzenei koncertsorozat. A korábbi előadások fergeteges sikerére építve, amelyek végeztével állva tapsolt a tömeg és emiatt többször is ráadásokra került sor, a művészek újabb meglepetésekkel kívánják elkápráztatni a közönséget. A szervezők olyan lehetőséget biztosítanak az érdeklődők számára, hogy ha egy jegyet vesznek bármely előadásra, a másik jegyet
ingyen kapják meg. Ezzel a szándékkal is még több emberrel kívánják megismertetni a kamarazene minőségi világát.

A délelőtti és esti koncertek mellett az Ősbemutatók Fesztiválján Szakcsi-Lakatos Béla és Falusi Mariann rendhagyó koncerttel készülnek meglepni a hallgatóságot.

Az Első Jam Session Találkozó látogatói is olyan zenésznagyságokkal találkozhatnak még, mint Somló Tamás és Tóth Vera. A minőségi együttzenélésért továbbra is Nemo, Bársony Bálint és Nagy Laci „Gitano” a felelős.

Címkék: sport