bitt

A lányoknak már az új vezetőedző, Halász Márta tartja majd az edzéseket.
A Magyar Röplabda Szövetség vezetése július közepén hozta nyilvánosságra a 2010/2011-es bajnoki évad versenynaptárát. Ebből kiderült, hogy a női NB I-es pontvadászat szeptember utolsó hétvégéjén kezdődik, így a somogyi lányok a május-júniusi hat hetes alapozás után ezúttal nyolc héten át készülnek majd az előttük álló feladatra. Az augusztusi programban napi két edzés szerepel, és az együttes néhány napig Gyékényesen edzőtáborozik majd a névadó támogató BITT Kft. bázisán. Szeptembertől a régi, jól bevált rend szerint délutánonként tréningeznek majd a lányok a városi sportcsarnokban.

Az elmúlt időszakban a klubvezetők sem tétlenkedtek. A BITT Kaposvári Női RC sikerrel nevezett a következő bajnokságra, és ha minden a tervek szerint alakul, több olyan fiatal játékossal is megerősítik a keretet, akik helyi nevelésűek, és az elmúlt években az Extraligában röplabdáztak. Napokon belül nevekkel is szolgál majd az elnökség. A távozókkal kapcsolatban annyi biztos, hogy Kiss Antónia és Csitári Virág abbahagyja, Kondor Tímea pedig valószínűleg a fővárosban tanul majd tovább.

Az egyesület alapvető elképzelése egyébként nem változok: a kaposváriak továbbra is amatőr alapon működnek és saját nevelésű tehetségekre építik együttesüket. A tervek között szerepel egy szorosabb együttműködés kialakítása a Kaposvári Egyetemmel; annál is inkább, mert a keretből hatan egyetemi, főiskolai tanulmányaik mellett sportolnak majd a klubban.
Az új évadban nem lesz könnyű a BITT dolga, hiszen az NB I-ben folytatja az élvonalból kiesett Miskolc, illetve az NB II-ből felkerülő Szolnok. A régi ismerősök közül pedig a Veszprém, a Kalocsa, az Eger, a Palota és az Újbuda gárdájával találkoznak majd Czmerkék.

Az elmúlt szezonban 10. helyen záró együttes céljait szeptember elején határozzák meg.

Címkék: Csitári Virág, Kiss Antónia, Magyar Röplabda Szövetség, Kondor Tímea, Halász Márta, BITT, Gyékényes, röplabda, sport