A vezetőedző szerint ez időigényes folyamat, így nem véletlen, hogy a fiúk hétfőn háromnapos összetartásra utaztak Tatára. Az pedig a szezon közben derül majd ki, hogy az új emberek mekkora erősítést jelentenek.

Néhány napja a kaposvári közönség is láthatta, hogy nagy átalakuláson megy keresztül a Rákóczi futballcsapata. Az elmúlt szezon keretéből tízen távoztak, és a klubvezetés őket szeretné megfelelően pótolni.

A védelembe a szerb élvonalból Drazsen Okuka, Dunaszerdahelyről Lelkes Mátyás érkezett, Bajáról pedig Zsók József igazolt hozzánk. A középpályán a szerb Bojan Pavlovics, a Diósgyőrből érkező Lipusz Norbert és a sérüléséből felépült Hegedűs Dávid kaphat szerepet. Rajtuk kívül sokat várnak a marokkói Jawadtól és a brazil Pedrótól. A ghánai Michael (misel) sorsáról még nem döntött a szakvezetés. A támadó poszton bevethető szerb Milan Perics egyelőre sérült, de ha felépül, ő is zöld-fehérbe öltözik majd. A régi játékosok közül az elmúlt héten Zahorecz Krisztián, Petrók Viktor és Kovácsevics Róbert is újabb egy évre elkötelezte magát a Rákóczihoz.

A Rákóczi 12 nap múlva már bajnoki mérkőzést játszik Zalaegerszegen. A sok új ember miatt minden bizonnyal időbe telik majd, amíg kialakul egy ütőképes együttes. A fiúk a csapatépítés jegyében hétfőn reggel háromnapos összetartásra utaztak Tatára.

„Az elmúlt időszakban igyekeztünk azokat a játékosokat kiválasztani, akik nekünk a lehető legjobban megfelelnek – mondta honlapunknak Sisa Tibor az elutazás előtt. - Örülök, hogy az NB III-ból is tudtunk igazolni, örülök Zsók József leigazolásának és Hegedűs Dávid visszatérésének is. Én úgy gondolom, hogy ha ekkorát változik egy csapat, fontos, hogy a társaság legyen együtt, legyenek közös beszélgetések, programok. Fontos a csapatépítés, tudni kell egy edzőnek, hogyan lehet egy csapat valóban csapat. Bízom benne, hogy a Rákócziban mindenki elfogadja és segíti a másikat, és ha így lesz, az sokat segíthet, de még akkor is időigényes folyamat eljutni a sikerig.”

A Rákóczi a tatai összetartás után hazai környezetben készül tovább. Szombaton este az Újpest elleni Liga Kupa találkozót tekinthetik meg a nézők, utána pedig már a ZTE elleni meccsre kell majd összpontosítani.

Címkék: sport