Július 24-én, szombaton rendezik az idei, sorrendben immár 29. Coca-Cola Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. A világ egyik legnépszerűbb szabadidős sporteseményének szervezői már várják azokat a sportembereket, akik teljesíteni szeretnék a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot. Ahogy már megszokhattuk: ezúttal is híres emberek, művészek, sportolók és politikusok is vállalják a kihívást. Az esemény szervezői a fővárosi BOX Utca étteremben számoltak be az előkészületekről.

balatonátuszas

A Balaton-átúszás ma már egy nagyon várt, teljesítmény-orientált szabadidős sportesemény. A magyar tenger az úszók igazi zarándokhelye: évről évre több ezren készülnek arra, hogy teljesítsék az 5,2 kilométeres távot. A magyarok mellett egyre többen jönnek külföldről is.

- Mindenképpen fontos, hogy a résztvevők legalább 90 százaléka amatőr, a profik között pedig sokan vannak úszók, vízilabdázók, ökölvívók - mondta Szántó László, a szervezőbizottság elnöke. - Két fontos alappillérünk van, a szűrés és az úszófolyosó, ez utóbbi segít abban, hogy az úszók könnyebben tájékozódjanak vagy megpihenjenek a próbázás közben.  Az állandóság szintén nagyon lényeges: az úszók tudják, mire számíthatnak, biztonságban érezhetik magukat, és arra is odafigyelünk, hogy a Platán-strandon színvonalas szórakoztató programok is legyenek.

Az idei átúszást július 24-én tartják, nevezni reggel 7 órától délután fél 2-ig lehet a révfülöpi futballpályán. A rajt 8 órától 14 óráig folyamatos lesz, ha az időjárás is úgy akarja.

A jó előkészítő munka és a remek időjárás tavaly is meghozta az eredményt: egy híján 9300-an vettek részt a Balaton-átúszáson. A népes mezőnyben válogatott vízilabdázók és úszók mellett profi ökölvívó világbajnokunk, Erdei Zsolt is feltűnt. Madár a hírek szerint az idén is vízbe száll, csakúgy, mint a magyar ökölvívó válogatott több tagja az idei Európa-bajnok Bacskai Balázzsal az élen.

A kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, Martinek János pedig tizedik átúszására készül. Szintén jubilál a Magyar Honvédség Úszó Erődje: a katonák ugyancsak tizedik alkalommal vesznek részt az erőpróbán, ismét csak nagy létszámban, és nem csak az előkészületekben és a lebonyolításban segítenek, hanem sokan úsznak is majd - mondta a Honvédelmi Minisztérium közigazgatása államtitkára, Fodor Lajos, aki annak idején egyik kezdeményezője volt az Úszó Erőd megalakításának.

Akik szeretnék legyőzni a magyar tengert 2010-ben is, lassan megkezdhetik a végső ráhangolódást...

Címkék: sport