A vakáció programjából ebben az évben sem maradt ki a kaposvári asztalitenisz tábor. A helyi egyesület már régóta szervez foglalkozásokat a nyári szünetben, és a 6-14 éves fiatalok ezúttal is jól érezték magukat az asztalok mellett.

- Ez a tábor-ötlet lassan húsz évre tekint vissza. A régi edzőm indíttatására szerveztük meg, és viszem tovább a hagyományt. Idén is megszerveztük, két hetes - mondta Okos Balázs a Kaposvári AC edzője.

ping pong

Az idei táborban 16 gyermek gyakorolt szinte egész nap, de a programban nem csak a pingpong kapott helyet.

- Szoktunk zsinórlabdázni, pingpongozni, kidobózni, teremfocizni, kártyázni és szoktak lenni páros játékok, meccs, ilyesmik - mondta Tóth Veronika. Persze azért az asztalitenisz volt a legfontosabb az elmúlt két hétben.

- Gyakoroljuk a fonák ütést, a tenyerest, a pörgetést, a nyesést, a labdatartást, de van, amikor a gépnél játszunk, és ennyiből áll egy nap - tette hozzá Tóth Veronika.

A tapasztalatok azt mutatják: rövid idő alatt is sokakkal sikerül megszerettetni ezt a játékot.

- Vannak tehetségek, találtunk is, van, aki itt szerette meg a játékot. Ez arra is jó színtért, hogy csináljunk egy kis utánpótlás-nevelést - tette hozzá Okos Balázs. Kaposvár felnőtt női és férfi együttesét továbbra is csak saját nevelésű játékosok alkotják. Ez a tervek szerint így lesz a jövőben is, és az alapokat itt adják meg mindehhez.

Címkék: Tóth Veronika, Okos Balázs, Kaposvári AC, asztalitenisz, sport