A kaposvári díjugrató Very-N nevű lovával az elmúlt időszakban egymás után érte el a kiváló eredményeket, és a Nagydíj-kategóriában is rövid időn belül letette a névjegyét. A 25 esztendős sportolónő szeretne további sikereket elérni: akár már a jövő évi Európa-bajnokságon.

Szabó Anita

Szabó Anita több lovat edz nap, mint nap, így reggeltől délutánig a Lovas Akadémián tölti az idejét. A kaposvári sportolónő a 8 éves Very-N-nel érte el eddigi legjobb eredményeit. A páros, a hazai és a nemzetközi mezőnyben is letette már a névjegyét.

Csikó kora óta én lovaglom őt, négy-öt éve együtt dolgozunk minden nap, csak együtt versenyeztünk, mással nem volt. Nagyon ismerem őt, a sportban, edzésben, a hétköznapokban is. Ez nagy segítség másokhoz képest, sokaknak nem a saját lovuk, és kis idejük van arra, hogy olyan kapcsolatot alakítsanak ki a lóval, mint én - mondja Szabó Anita.

A díjugratás beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az idei év újdonsága az volt, hogy Anita és Very-N bemutatkozott a legnehezebb kategóriában, vagyis már Nagydíjakon is rajthoz állhattak.

- Mindenben nehezebb nyilvánvalóan. Alapból a magasság nagyobb, technikásabbak a pályák. Egymás után gyorsan jönnek az ugrások, sűrűn vannak az akadályok. Nem lehet hibázni, mert annak következményei vannak már a következő ugrásnál, tehát nagyon kell figyelni végig - magyarázza a verseny szabályait a lovas.

A Lovas Akadémia SC sportolónője a szabadtéri pályán edz, legyen éppen eső vagy kánikula. A jó eredményekhez ugyanis ebben a sportágban is sok munka kell. Anita tavaly diplomázott a Kaposvári Egyetemen, most pedig már minden idejét a lovaglásnak szenteli.

Kellemes idei emlék, hogy a kaposvári ugrólovas a Somogyi Ugróderby megnyerése után a Mesterek Tornáján is kiválóan teljesített. A somogyi páros ezt követően hatalmas meglepetésre, hibátlan teljesítménnyel, megnyerte a Nagydíjat a 40. kiskunhalasi nemzetközi díjugrató viadalon. És még nem volt vége: Anita a szófiai Nemzetek Díján a felnőtt magyar válogatottban is bemutatkozott.

A verseny annyira jól sikerült, hogy Very-N minősült az idei világbajnokságra és a jövő évi Európa-bajnokságra is. Nem véletlen, hogy a versenyzőt a kaposvári Olimpiai Alapból is támogatják. Vagyis a sikersorozat még csak elkezdődött, és minden bizonnyal tovább folytatódhat…

Címkék: sport