Egy nemzetközi program, a Play and Stay szerint tanulják a tenisz alapjait a fiatalok. A játékos feladatoknak köszönhetően sokan megszeretik a sportágat.
A játék minden elemébe belekóstolhatnak tehát a gyerekek. Már a napközis tábor első hetében sokan jelentkeztek.

- A régi hagyományoknak megfelelően most is sok gyerek van, 20 fölötti létszámmal dolgozunk. Sok olyan gyerek van köztük, akik komolyan veszik ezt a sportot, ebben megpróbálom őket megerősíteni - mondja Baranyai Sándor, a Kaposári TC edzője.  

A gyerekek szorgalmasan gyakorolnak, a nagy melegben azért fürdőznek is két edzés között, a hét vége felé pedig a Balatonra mennek vitorlázni.

Sokan most fogtak először ütőt a kezükbe, de akadnak visszatérő táborozók is.
A fiatalok még egész júliusban jelentkezhetnek a tenisztáborba, akár egy napra is be lehet iratkozni. A tenisziskola pedig egész évben várja a gyerekeket.

Címkék: sport