Amíg a Somogyi Rendőr SE- Bakó-Sas Fitness legtöbb sportolója már a megérdemelt nyári pihenőjét tölti, addig ez a három kislány továbbra is szorgalmasan edz. Szrnka Vanessza, Layton Viktória és Layton Sandra életük legfontosabb versenyén, az első gyermek fitnesz világbajnokságon vesznek részt most hétvégén, Pozsonyban.

- Nehéz, mert 20 ország lesz jelen, nagyon sok ország és állítólag több, mint 25 versenyző lesz egy kategóriában, úgyhogy, ha már a tízbe bejutnak, a döntőbe, én már nagyon boldog leszek, ha netán egy dobogós helyezést elcsípünk, akkor a várakozásnak nagyon megfelelően teljesítettünk ebben az évben - mondta Bakó-Sas Médea.

A lányok a néhány héttel ezelőtti kaposvári válogatóversenyen szereztek kvalifikációt a VB-re: a 250 sportoló közül mindössze 12-en juthattak ki a rangos erőpróbára.
Nagyon várom, de azért félek is, elég jól felkészültünk és remélem, hogy dobogós helyezést el is érek - mondta Szrnka Vanessza.

A lányok heti ötször tréningeztek, nagyon keményen dolgoztak az elmúlt hetekben.
Készültünk egy hónapot, vasárnap felmentünk Budapestre gyakorolni, megmutatni a zsűrinek a gyakinkat és a pózolást - mondta Layton Viktória.

Az alappózok bemutatása a gyerek korosztályban Magyarországon nincs bent a szabályrendszerben, így a lányoknak most ezt is meg kellett tanulniuk. A világbajnokság tehát két fordulós lesz, a vasárnapi fináléba kategóriánként a legjobb tíz sportoló juthat be.

A fitness történetének első gyerek világbajnokságára mindenki nagy várakozással tekint, a kaposváriak azt remélik: az erős mezőnyben vasárnap is színpadra léphetnek.

Címkék: Somogyi Rendőr SE- Bakó-Sas Fitness, Layton Sandra, Layton Viktória, Pozsony, Bakó-Sas Médea, Szrnka Vanessza, Budapest, Kaposvár, sport