Hazai szinten sikeres évet zárt a Diamant, a nemzetközi porondon viszont a csapat elmaradt a várakozástól. A kaposváriakat itthon senki nem győzte le: felnőtt és utánpótlás fronton összesen hat aranyérmet zsebeltek be. A férfi röplabdaklub évzáróján elhangzott: a következő szezonban számítanak a további előrelépésre. Az új vezetőedzőtől, Kántor Sándortól azt várják, hogy ütőképes együttest formáljon. A vezetők pedig az anyagi háttér megteremtésén fáradoznak.

A szezon végén ismét összejött a Diamant csapata: a vezetők és a játékosok együtt értékelték az elmúlt szezont.

„Részben vagyunk csak elégedettek. A nemzetközi kupákban sokkal jobb szerepést terveztünk, ezek nem teljesültek. Ősszel sok volt a vereség, nem voltunk sikeresek, itt elmaradásaink vannak. A magyar célok viszont teljes mértékben teljesültek” - összegzett Fonai Tibor elnök a Csalogány Panzióban tartott évadzárón.

A kaposváriak 2010-ben is megvédték elsőségüket a bajnokságban és a kupában is. A klubvezetés ezekben a hetekben a névadó támogatóval egyeztet a folytatásról, illetve a játékos-keretet is próbálja formálni.

„Szeretnénk látni, hogy a lejárt szerződésűek maradnak-e, illetve tárgyalunk újakkal. Ezután határozzuk meg a célokat. Egy fontos döntést már hoztunk: Kántor Sándort bíztuk meg a vezetőedzői poszt betöltésével. Ehhez mérten várjuk majd el a feladatokat” - tette hozzá az egyesület első embere.

Az egykori világválogatott klasszistól sikeres edzői munkát várnak Kaposváron.

„A játékosok minőségétől függ, milyen eredménykényszerben leszünk. Én szeretnék előrébb lépni, és szeretnék két olyan játékost a kezdőhatosba, akiknek van nemzetközi rutinjuk. Ha ez nem történik meg, lejjebb kell vinnünk a szintet, de én ezt nem nagyon szeretném” - árulta el Kántor Sándor.

A fiúk most pihenőre vonulnak, és júliusban állnak újra munkába.

Címkék: kántor sándor, fonai tibor, diamant, sport