A klubvezetés nincs könnyű helyzetben, hiszen néhány napon belül új vezetőedzőt kell találnia. Információink szerint az egyesület vezetői olyan típusú, "munkás, szorgalmas" szakembert szeretnének találni, mint a távozó Prukner László.

Rákóczi pálya

Az elmúlt hét évben nem volt edzőkérdés a Rákóczi Futballklubban. A 2003 nyarán kinevezett Prukner László előbb 16 év szünet után az élvonalba vezette a csapatot, majd hatszor benntartotta az együttest az NB I-ben. A kaposvári egyesület hírnevet és megbecsülést vívott ki magának azzal, hogy kis költségvetéssel, sztárok nélkül érte el sikereit.

A klubvezetés nehéz napok előtt áll, hiszen meg kell találni az új vezetőedzőt. Az élvonalban csak Pro-licensszel rendelkező szakember dolgozhat, és az sem hátrány, ha jól ismeri a mezőnyt. Sokat jelenthet az is, ha egy edző kötődik a városhoz, a megyéhez.

- Én azt gondolom, hogy olyan munkás típusú edzőt kell találnunk, mint amilyen a Prukner László volt. Nem sztáredzőt. Egy dolgozó, szorgalmas edzőre van szükségünk, vagy ha ilyet nem találunk, mert megfizethetetlen, akkor az NB I-ben újonc szakember is szóba jöhet.

Prukner László is így kezdte annak idején. Egyelőre csak a típusról beszéltem, nevekkel még nem tudok szolgálni” – mondta honlapunknak Illés János ügyvezető elnök.

Illés János elmondta: még ezen a héten szeretnék megtalálni a jelöltjüket, június második felében ugyanis már kezdődik a felkészülés. Honlapunkon már szavazni is lehet arról, hogy a szurkolók kit látnának szívesen a Rákóczi kispadján. Nagy Tamás, Kovács Kálmán és Keszei Ferenc neve egyaránt szóba került, de van, aki ifjabb Bene Ferencet vagy éppen Sisa Tibort látná szívesen Kaposváron.

A kérdésre a remények szerint napokon belül választ kapunk.

Címkék: sport