Sárdi Árpád elnök vezetésével megtartotta idei közgyűlését a Somogy Megyei Sportszövetség. A tagszövetségek megjelent képviselői egyhangúlag elfogadták a 2009-es működésről szóló szakmai és gazdasági beszámolót, a 2010-es év szakmai és pénzügyi tervét, valamint az Ellenőrző Bizottság éves jelentését.

A közgyűlésen elhangzott: a Sportszövetség teljesítette az Alapszabályban megjelölt feladatait. Az elmúlt év eredményei közül kiemelték: a megyei önkormányzat Sport Irodájával karöltve sikerült felújítani a Somogyi Sport Szabadegyetemet, az Év sportolói díjátadáshoz kapcsolódóan pedig három különdíjat alapítottak, amely kedvező visszhangra talált a szakma és a sportbarátok körében egyaránt.

A Sportszövetség célja továbbra is a takarékos, hatékony működés biztosítása, a tagszövetségek munkájának segítése és a sportszakamber-képzés biztosítása az egyre nehezebb anyagi helyzet ellenére is.

Címkék: sport