Tuning és luxusautó kategóriában is különleges autókat állítanak ki, tehát nem mindennapi látványban lehet része annak, aki kilátogat a reptérre. Természetesen bárki lehet kiállító és nevezheti az autóját a szépségversenyre, különböző kategóriákban értékelik őket. A szépségversenyen indulókra a közönség szavazhat. Az első 200 belépő mellé szavazólapot biztosítanak a rendezők.

A gyorsulási verseny várhatóan mindenre elszánt pilótákkal és erős gépeikkel találkozhatnak a nézők, ahová szintén bárki nevezhet. A gépek 9 kategóriában indulhatnak. Ez úton is bíztatnánk mindenkit, hogy nevezzen bátran, próbálja ki magát, hiszen a verseny is annál izgalmasabb lesz, minél többen indulnak.

Továbbá keresik a leghangosabb gépkocsit is. A szervezők azt mondják, igazán érdemes szavazni, mert értékes nyeremények várják a győzteseket.

Az első három helyezett kupával gazdagodik, az első helyezettek kétszemélyes görög utat nyernek! A szépségversenyben nevezettek közül a legszebb autó tulajdonosa utazhat Görögországba másodmagával, a gyorsulási verseny résztvevői közül a legjobb idővel rendelkező versenyző, a hangnyomásban pedig természetesen a leghangosabb autó büszke tulajdonosa!

Az igazán erős látogatók nevezhetnek igazi erőt próbáló versenyszámokban, ilyen lesz a felni kitartó és a hengerfejhajító verseny, ahol kiderül ki lesz a rendezvény legerősebb résztvevője.

A nap folyamán két ízben is bikinis autómosás vonzza majd a tekinteteket. Igazi szexi show várható két gyönyörű bikinis lány előadásában.

Címkék: autó tuning, sport