Az elmúlt hetekben türelmes somogyi közönség ezt az eredményt már nem hagyta (fütty)szó nélkül…

Közvetítésünket itt olvashatja

Az évad utolsó, a kiesés szempontjából immár tét nélküli mérkőzésén Gaál Gyöngyi kapta az első tapsot, aki annak idején éppen Kaposváron vezette élete első NB I-es bajnoki mérkőzését, és most ismét a somogyi megyeszékhelyen kapott feladatot. A kezdés előtt Boris Gujicot köszöntötték 50. magyar élvonalbeli találkozója alkalmából.

A sereghajtó Diósgyőr ellen már az 5. percben megszerezte a vezetést a Rákóczi. Maróti bikázta előre saját térfeléről a labdát, Oláh Lóránt lecsapott rá, majd kicselezte a kapust, és 11 méterről a kapuba passzolt. 1-0.

Gólok

 

A 8. percben jobb oldali beadás után Maróti lőtt 12 méterről, középről, a kapus gond nélkül védett.

 

A diósgyőriek ezután is csak a mezőnyben mutattak ügyes dolgokat, de a kaposvári kapu közelében egyszerűen elfogyott a tudományuk... A 16. percben egy középre lefejelt labda után Huszák lőtt 22 méterről fölé. A 18. percben Oláh hozta magát helyzetbe, a 17 méteres lövés a kapusban akadt el, majd felszabadítottak a védők. Egy perccel később Oláh végzett el szabadrúgást 19 méterre a kaputól, de csúnyán fölé tekerte a labdát. A 20. percben Balázs indította remek labdával Oláh Lórántot, aki ziccerbe került, de egy védő becsúszva mentett.

A szöglet után Junior bombázott 17 méterről mellé. Az újabb kaposvári sarokrúgást követően Szepessy fejelt 5 méterről fölé.

A 24. percben Lippai 22 méteres szabadrúgása után Milinte ölelte magához a sorfalon megpattanó labdát. Hosszú üresjáratot követően a 38. percben Vukadinovics lőtt 20 méterről, Milinte védett.

A 40. percben Gujics 15 méterről telibe találta a felső lécet, aztán Szepessy lőtt 17-ről fölé.

A 43. percben növelte előnyét a Kaposvár. A kaposváriak szépen járatták a labdát a vendégek tizenhatosa előtt, majd Kulcsár zseniális mozdulattal varázsolta Szepessy elé a játékszert. A fiatal csatár átvette azt, majd fordulásból, 5 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 2-0.

A szünet után Oláh került helyzetbe az elején, de 16 méterről fölé ívelte a labdát. Az 55. percben Kulcsár lőtt szabadrúgást középről, 20 méterről, a sorfalról pattant szögletre a labda.

A sarokrúgás után Oláh próbálkozott - stílszerűen - sarokkal, de a vendégek kapusa lefülelte a labdát.

Az 57. percben szépített a borsodi együttes. Grúz eladta a labdát, Sadjo lecsapott rá, balról beadta, Somorjai pedig becsúszva, 6 méterről a kapuba juttatta a labdát. 2-1.

A gól után jobbára a mezőnyben pattogott a labda, pozitívumból pedig csak egy akadt. A 73. percben újabb saját nevelésű fiút avatott a Rákóczi. Szepessyt Horváth Tamás váltott a gyepen.

A 82. percben Gujic indította saját magát, majd nagyszerűen passzolt Oláh elé. A csatár kihagyta a meccslabdát, 5 méterről sem lőtt a kapuba... Az ellentámadás végén aztán egyenlített a Diósgyőr. Bal oldali beadás után a védők nem tudtak felszabadítani, Lippai pedig 12 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 2-2.

Ez volt az a pont, ahol elfogyott a szurkolók türelme…

A hajrában keservesen próbálkozott a Kaposvár, de minden kimaradt, így a közönség nagy része füttyszóval búcsúztatta a társaságot… A két csapat egyaránt elvesztette legutóbbi hat bajnokiját, és most sem ünnepelhetett egyik sem győzelmet…

Edzői értékelés

Kaposvári Rákóczi - Diósgyőr 2-2 (2-0)

 

Kaposvár, 1000 néző. V.: Gaál Gy.

Kaposvár: Milinte - Grúz (Pest K., 58.), Petrók, Zahorecz - Gujic, Maróti, Balázs, Kulcsár K. (Bőle, 68.), Junior -Szepessy (Horváth T., 73.), Oláh. Vezetőedző: Prukner László.

Diósgyőr: Rados - Vukadinovic, Bognár Zs., Supic, Sadjo (Dobos, 76.) - Lippai, Huszák, Somorjai, Roszel (Bogyó, 70.)- Menougong (Balajti, a szünetben), Zsivóczky. Vezetőedző: Benczés Miklós.

Gólszerzők: Oláh (5.), Szepessy (43.), illetve Somorjai (57.), Lippai (83.)

Sárga lap: Junior (50.), illetve Bognár Zs. (21.)

Címkék: Rákóczi, labdarúgás, sport