Utoljára 2007-ben játszott a magyar férfi röplabda-válogatott Szombathelyen, akkor olimpiai előselejtező tornát. Nem sikerült a továbbjutás, s azzal egy korszak le is zárult a válogatott történetében. A kaposvári Demeter Györgyöt a szintén somogyi Kántor Sándor váltotta a szövetségi kapitányi poszton, aki a fiatalítás mellett tört lándzsát.

„Olyan válogatottat igyekszem építeni, amelyben egy-két idősebb játékos mellett egyre több fiatal kaphat szerepet – mondta a tréner. – Jó úton, de lassan haladunk, mert nincs lehetőségünk edzőtáborokra, nemzetközi mérkőzésekre. De közösen tapossuk az utat, egyfelé húzzuk a szekeret.”

A 2007-es válogatottból mára csak néhányan maradtak. Köztük van a Szombathelyről indult, most kaposvári bajnok és Magyar Kupa-győztes Nagy József is, aki 2007-ben debütált a válogatottban. Két év szünet után újra csatasorba állt a 84-szeres válogatott, rutinos feladó, Koch Róbert is. „Az én szerepem idősebb játékosként segíteni az újakat, próbálom összefogni a csapatot – mondta a remek előkészítő. – A külföldön játszók sokat fejlődtek, de még sok munkára van szükség, hogy igazán ütőképes lehessen a válogatott.”

A magyar csapat egy hete Luxemburgban játszotta a selejtező első mérkőzését, s 3:0-ra nyert. A vasárnapi, szombathelyi visszavágón hasonló eredményt vár Kántor Sándor. „Alacsonyabb, de jól mezőnyöző csapat a luxemburgi, ezért türelmesen kell játszanunk akkor is, ha visszajön az első támadásokból a labda – folytatta a kapitány. – Ezt a mérkőzést is felkészülésnek tekintem a jövő héten kezdődő második selejtezőkör előtt, amikor már sokkal nehezebb dolgunk lesz. Szeretném ezen a találkozón is még a fiatalokat próbálgatni.”

A második fordulóban a 2007-ben Európa-bajnoki címet és Euroliga-aranyérmet nyerő Spanyolország, az Európa-bajnoki résztvevő Szlovénia, valamint Izrael együttesével kerül egy csoportba a magyar válogatott. A négy csapat két tornát játszik majd, az elsőt jövő hétvégén Mariborban, a másodikat május 28-30-án Tel-Avivban. A csoportgyőztes résztvevője lesz a 2011-es cseh-osztrák rendezésű Európa-bajnokságnak, a második helyezett pedig pótselejtezőt játszhat.

A Luxemburg elleni mérkőzés – amelyről a Sport2 élőben közvetít – vasárnap 12.30-kor kezdődik az Arena Savariában.

(hunvolley.hu)

Címkék: Kántor Sándor, röplabda, sport