Hogy nyugodt legyen a csapat véghajrája, ahhoz mindhárom pontot be kellene gyűjteni. Nehéz helyzetben van a Kaposvári Rákóczi. Az ősszel még szenzációs hajrát produkáló csapat akkor öt meccs alatt 13 pontot gyűjtött, a tavasszal 12 mérkőzésen összesen kilencet.

Ami ennél is fájdalmasabb, amióta Prukner László a csapat edzője, azaz 2003 tavasza óta nem kapott ki egymás után ötször a gárda, most ez is előfordult. Ahogy azonban a sikeres korszak, az egy éves hazai veretlenség is véget ért, úgy a rossz széria sem marad meg örökké, remélhetőleg már holnap befejeződik.

A három hátralévő meccs minegyikén a mezőny második felében lévő gárdával mérkőzik a Rákóczi, ám ezek sem könnyű meccsek, mivel a Diósgyőrön kívül az életéért hacol a Kecskemét és a Pápa is.

A tavasszal még nem sikerült egy meccsen legalább két gólt rúgni a Rákóczinak, a vészes gólínség a sikertelenség legfőbb oka. Ráadásul a Kecskemét renegeteg gólt rúg, igaz, kap is bőven. Ha persz sikerül végre lehozni egy meccset gól nélkül, elég lehet egyetlen találat is a három ponthoz. A kaposváriaknál újabb alapember esett ki Stanic személyében, ő idén már nem lép pályára.

 

A találkozóról percről-percre közvetítéséért kattintson!

Címkék: Prukner László, Kecskemét, Rákóczi, labdarúgás, sport