A bajnokság utolsó hazai mérkőzésén a szomszédvár együttesét látta vendégül a Balaton-parti társulat. A rangadó elején rögtön egymásnak estek a felek. Az ötödik percig a fehérváriak vezettek, majd átvette az irányítást a házigazda. A szép gólok meccsén a vendégek sem hagyták magukat, és a szünetben megint náluk volt az előny.

A térfélcsere után 18-19-ről folytatódott a küzdelem, és ezután is fej fej mellett haladt a két csapat. A mérkőzés utolsó részében aztán meglépett ellenfelétől a Siófok, és az 56. percre megszerezett négygólos előny már elég volt a sikerhez. A somogyiak végül 33-31-es győzelmet arattak. A siófoki csapat egyik legjobbja a 9 gólos Szepesi Ivett volt. Közben már alakul a jövő évi játékoskeret is. A Siófok KC a napokban állapodott meg a Debrecen távozó válogatott játékosával, Szalai Babett-tel.

Címkék: sport