Jó levegő, társaság, izgalom, adrenalin. Fizikailag nehéz, megterhelő sport, mégis egyre többen kedvelik. A paintball szerelmesei a szennai pályán újra végigjátszhatták a Nagy Partizánharcot - immár harmadszor.

paintball

- Teljesen megváltoztattuk a harc menetét, visszafelé lejátsszuk az egész történetet. Egy partizánharcot szimulálunk, ahogy tavaly is csináltuk. Átépítettük a pályát, új ütközetek, új helyek vannak - magyarázta Kungli Ferenc főszervező.

A szervezők az újabb harcra kiépítettek egy erődös részt, a támadók feladata pedig az volt, hogy megrohamozzák ezt az erődöt. A partizánok védték a területet, amíg bírták. A létszámarány sokat sejtető volt: alig több mint tíz partizán és 40 támadó kereste és lőtte egymást az erdőben.

A szennai pálya ezúttal is igazi harci élményt és rengeteg izgalmat nyújtott. A harcosok dolgát vízmosások, erdős részek és mocsarak is nehezítették.

- Volt két épületharc, ahonnan kiűztük a partizánokat. Az első könnyebb volt, a második keményebb, ott nagyon megszorítottak minket, sok visszaállás volt - fogalmazott Bonifert Csaba.

A szervezők a jó időnek és két teherautónyi mezőnynek is örültek, most is sokan   csatasorba álltak. A partizánok végül elbuktak, de vigaszképpen a ráadást jelentő az egyeneses kieséses szakaszt azért megnyerték.

Címkék: paintball, sport