A hagyományos évadnyitó viadalon csaknem harmincan ragadtak ütőt, és két napon át tartott a teniszcsata.
- Egyre több új és fiatal játékos van, és sokan szeretnének amatőrként megtanulni teniszezni. A versenyeken a május és a szeptember holt időszak a csapatbajnokságok miatt, a nyár viszont telített – mondta Witz Viktória.

A tenisz továbbra is népszerű szabadidős elfoglaltság Somogyban, és a rutinos játékosok már nagyon várták a hivatalos rajtot.
- Azért nehéz, mert senki sincs játékban, így én sem. Keveset lehetett játszani, sok volt az eső, ezt a versenyt is azért tolták el két héttel – mondta Rónay Tamás.
Férfi egyéniben végül Gulyás Márton, a 60 év felettiek között Desorgo Tibor, párosban pedig Gulyás Gábor és Gulyás Márton szerezte meg az első helyet. A nők között a Jákli Andrea, Witz Viktória kettős győzött.

Időközben összeállt a Donner SK idei programja is, a naptárban 10 verseny kapott helyet.
- Lesz a faütős verseny, külön egy öregfiúk verseny, egy éjszakai, augusztusban a családi páros, az évadzáró, és kisebb sportnapok, versenyek még – mondta Witz Viktória.
Az előttünk álló hétvégén a klasszikusoké lesz a főszerep: a versenyzők faütővel mutathatják meg, mit tudnak.

Címkék: Desorgo Tibor, Dobber SK, Gulyás Gábor, Rónay Tamás, Jákli Andrea, Witz Viktória, Gulyás Márton, tenisz, sport