Kaposvár közgyűlése 2001-ben döntött úgy, hogy külön olimpiai alappal támogatja az ötkarikás szereplésre esélyes helyi sportolókat. A város most újabb pályázatot írt ki.
- Május 12-ig kell benyújtani a sportolóknak a pályázatot az egyesületen keresztül, akik a felnőtt válogatott keret tagjai. Jók az esélyeink, úgy tűnik, felnőtt egy olyan generáció, amelynek a tagjai közül többen is részt vehetnek a londoni olimpián – mondta el Szerb György városi sportvezető.

Az előzetes esélylatolgatások alapján minden esély megvan arra, hogy 2012-ben akár három kaposvári sportoló is rajthoz állhasson a játékokon. Gyenesei Leila öttusázó, Egyed László lovastusázó és Sáfrán Mihály kenu-versenyző egyaránt készül az indulásra.
A Vízügyi SC sportolója már Pekingben is letette a névjegyét, tavaly pedig az öccsével párban Európa-bajnoki címet szerzett. Sáfrán már második éve tagja a kaposvári klubnak.

- Nagyon jól működik a kapcsolat, a kaposvári egyesület támogatja a felkészülésemet, tudom tenni a dolgomat, talán ennek is tudható be, hogy végre sikerült felnőttben eredményt elérni. Bízom benne, hogy ez működik majd az olimpiáig – mondta Sáfrán Mihály, a Kaposvári Vízügyi SC sportolója.

A pályázók között idén másfél millió forintot osztanak szét. Az anyagokat május 13-ig várják a Városházára. A sportszervezetek a támogatást elsősorban a nemzetközi viadalokon való részvételre fordíthatják.

Címkék: Kaposvári Vízügyi SC, Egyed László, Sáfrán Mihály, Gyenesei Leila, olimpia, sport