Az Iszák utcai központban harmadszor rendeztek Majális páros kupát, három kategóriában lehetett nevezni.

A duók együttes életkorát vették figyelembe a szervezők, így lehetett három korcsoportban nevezni. A kaposvári Kollár Béla és párja, Csutor Ferenc a 101 év felettieknél küzdött.

- A cél mindig a győzelem, remélem, a párom felülmúl engem, mert elég nehéz napok után vagyok, bízom a Kollár Béla páromban, hogy hozza a formáját, a győzelem a lényeg, de a játék szeretete motivál bennünket - mondta Csutor Ferenc.

A férfiaknál népes mezőny jött össze, a hölgyeknél kevesebb páros nevezett.

- Barátnőm, Tóth Klára Eszterrel szoktunk lejárni teniszezni, egyesben és párosban is szoktunk indulni - tette hozzá Vigh Marianna.
- A mai páros versenyen mi a cél?
- Mindenképp a dobogós hely, mivel három páros induló van.

A hölgyeknél végül a Hornungné Bándi Gabriella-Iglói Nikolett kettős győzött, Horváth Adrienn és Vajda Nikolett lett a második. A férfi párosoknál Szabados Gábor és Sinka Soma lett az első, Ihász Attila és Illia Béla pedig a második. A másik kategóriában pedig a Vincze Károly-Zsigmond István duó nyert, az ezüstérmet pedig Harmath Frigyes és Hegedüs János érdemelte ki.

Címkék: sport