Horváth Gréta atléta

Az MG-Produkt Kaposvári Atlétikai Club és a francia Saint Avertin Sports Triathlon 37 kettős igazolású versenyzője idén váltott és – az eddigi évektől eltérően – a szezont egy rövid távú versennyel kezdte. Május első vasárnapján pedig a két héttel ezelőtti rövidtávú triatlon 2. helyezése után sprint távon mérettette meg magát. A pálya lényegesen könnyebbnek tűnt, szinte sík volt, de a résztvevők száma és a verseny helyszíne nehéz napot sejtetett. Május első hétvégéjén kezdődött meg igazából a francia triatlon szezon, mint sok más országban, köztük Magyarországon is. Ebbe a sorozatba kapcsolódott be, az immár 13. alkalommal megrendezett Triathlon Etampes.

A verseny névadó városa mindössze 50 kilométerre fekszik Párizstól, és hagyomány, hogy a párizsi és a Párizs környéki triatlonosok, profik, amatőrök egyaránt ezen a versenyen debütálnak minden évben. Ez idén sem volt másképp, nagyon népszerű a verseny, ezt a nevezők nagy számánál mi sem bizonyítja jobban. Ebben az évben 420 férfi és 120 nő vágott neki a 750 méter úszásból, 22 kilométer kerékpározásból és 5 kilométer futásból álló próbának.

A hölgyek egyszerre rajtoltak 11 órakor egy kis tóban. Gréta elmondása szerint volt, ahol leért a keze a tó fenekére tempózás közben. Az úszás Grétának jól indult, egy négyfős csoporttal meglépett a mezőnytől. A depózás sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, ezért csak az 5. helyen tudta megkezdeni a biciklizést. Ettől a számtól ismét tartott egy kicsit, mivel a két héttel ezelőtti versenyhez hasonlóan itt is tilos volt a bolyozás. Ennek ellenére nem volt elégedetlen, egyet sikerült előre lépnie. A negyedik pozícióban vágott neki az öt kilométer futásnak, ahol már nem tudott helyezésén javítani, de növelte előnyét az üldözőivel szemben, és bebiztosította 4. pozícióját abszolútban. Senior 1-2 kategóriában a 2. helyezést érte el.

„Nagyon örülök, hogy idén eddig mind a két triatlon versenyemen felnőtt kategóriában a dobogóra tudtam állni, és hogy abszolútban is jó helyezéseket tudtam elérni. Az edzéseket gőzerővel folytatom tovább, de nagyon jól esik egy ilyen verseny után ,,hazaérni” és boldogan ágynak dőlni. Ez újabb erőt ad az edzések folytatásához és az elkövetkező kihívások leküzdéséhez” – értékelt a kiváló somogyi sportolónő.

Címkék: sport