Természetesen a különböző  távok rajtjánál ott voltak a kaposvári futók is.  A felnőtt férfiak félmaratoni bajnokságán Nagy Tamás, az Építők AC futója élete legjobb bajnoki helyezését érte el az erős mezőnyben. A sportoló az első erős tíz kilométeren elfutott az élbollyal, majd az ezután következő emelkedőkön kissé leszakadt a vezető hármastól, de jól tartva magát végül a nagyon értékes hetedik helyen ért célba. A 15 éves leányok nyolc kilométeren mérték össze tudásukat. Itt Hideg Regina, a KASI futója képviselte a somogyi megyeszékhelyet. A rendező város utcáin kijelölt pályán négy kört kellett megtenni a lányoknak. Hideg Regina az élbolytól egy kicsit lemaradva a hetedik helyen tudta le az első kört, majd minden körben egy kicsit előrelépve fokozatosan zárkózott fel és a célegyenesben nagy hajrával végül a dobogó harmadik fokára is felkapaszkodott.

 

Címkék: sport