A 185 centis Miklai Zsanett alapembernek számít ebben az együttesben, és nem mellesleg, jelenlegi klubjában az NRK-Nyíregyházában.

Miklai Zsanett 1

A 185 centis játékos Nagybajomban kezdte pályafutását.

A magyar lányok a lengyelországi Krosnóban rendezett selejtezőtornán Litvánia, Izrael, Csehország és Ausztria ellen is győztek, csupán a házigazda lengyelektől szenvedtek vereséget a nyitó napon, 3:2 arányban. A négy győzelemmel és egy vereséggel záró együttes továbbjutása már biztos volt az utolsó nap előtt, és már csak az volt kérdés, hogy Magyarország csoportelsőként, automatikusan jut ki a szeptemberi, szerbiai Európa-bajnokságra, vagy pótselejtezőt kell játszania. A torna utolsó mérkőzésén a csehek 3:1-re nyertek a házigazdák ellen, így a mieink a tabella élén végeztek. Erre szokták mondani, hogy csak a jó csapatnak van szerencséje…

- Természetesen nagyon örültem ennek a sikernek, hiszen egymás után kétszer jutottunk ki az Európa-bajnokságra – mondta a Kapospontnak Miklai Zsanett. – Az ifjúsági korosztály után a juniorok között is sikerült ez a bravúr. Bíztunk a sikerben, és ahogy az eredményeken is látszik, nem szegte kedvünket az elő mérkőzésen elszenvedett vereség. Mindegyik meccsen úgy mentünk fel a pályára, hogy nyerni akarunk, és a végén a riválisok eredményei is nekünk kedvezően alakultak.

- Mire lehet jó ez a társaság az Európa-bajnokságon?

- Úgy gondolom, a tavalyi rotterdami Eb-n elért teljesítményünket meg tudjuk ismételni, tehát a hatodik, hetedik helyre odaérhetünk.

- Mi a titka ennek a társaságnak?

- Talán a jó csapategység, a nagy összetartó erő a legfontosabb. Nyugodtan mondhatom, hogy remek közösséget alkotunk a pályán és a pályán kívül is, és képesek vagyunk küzdeni egymásért minden helyzetben. A tavalyi csapatból tízen most is ott voltunk a válogatottban, így valóban jól ismerjük egymást.

Miklai Zsanett 2

A sikercsapat egyik alapembere a somogyi származású Miklai Zsanett (2-es mezben)


- Milyen szerepet töltesz be ebben az együttesben?

- Mindenki egyformán fontos láncszeme ennek a csapatnak. Én a magam részéről örülök annak, hogy a többiek megbíznak bennem, és tudják, hogy számíthatnak rám mindig. Én is nyugodtan fordulhatok hozzájuk bármilyen kéréssel. Ha lehet így fogalmazni, az egyik alapembere vagyok ennek a válogatottnak, ami nagy megtiszteltetés számomra.

- Nagybajomban ismerkedtél meg a röplabdával, az elmúlt négy évet viszont Nyíregyházán töltötted. Hogyan tovább?

- Egyelőre annyi biztos, hogy májusban érettségizek, és utána döntöm el, hogy hol folytatom tovább a pályafutásomat. Több egyesület megkeresett már, de sok múlik azon is, hogy sikerül-e a felvételim. Néhány héten belül tehát minden kiderül…

Gratuláció Somogyból

A Nagybajomi Diák Röplabda Club vezetése is gratulált a selejtezőt megnyerő, s ezzel a szeptemberi Európa-bajnokságra kijutó magyar válogatottnak, közte Miklai Zsanettnek, egykori neveltjének, aki már második utánpótlás kontinenstornájára jutott ki.

(fotók: hunvolley.hu)

Címkék: Miklai Zsanett, röplabda, sport