KaposPont kupa

A Sportpálya 2004 Egyesület rendezvényét végül az égiek is kegyükbe fogadták, hiszen a két selejtező nap után a négyes döntőt is sikerült remek időben megrendezni, az eső is elállt a meccsek kezdetére. Az első elődöntőben a Kinizsi hatalmas csatában 1-0 arányban maradt alul a későbbi győztes Széchenyivel szemben, ez a találkozó remek hírverése volt a sportágnak, kimagasló egyéni teljesítményekről szólt, főleg a kapusok tekintetében.

A másik ágon a Táncsics nagy vereséget szenvedett az Építőiparitól, 8-1 lett a vége, hozzátehetjük, a selejtezőben szereplő TMG-ből hiányoztak néhányan sérülés miatt. A bronzmeccsen aztán a Táncsics frissebbnek és motiváltabbnak bizonyult, így 5-1-re legyőzték a Kinizsit és a harmadik helyen zártak. A döntőben a Széchenyi, mint ahogy a csoportmérkőzések alkalmával, most is legyőzte az Építőiparit, ezúttal 5-3-ra nyertek Pozsegovics Gábor fiai.

Sokáig döntetlenre állt a találkozó, a közönség már-már a büntetők esélyeit latolgatta, végül azonban rákapcsoltak a csapatok, szereztek még néhány gólt, és eldőlt az aranyérem sorsa. A torna legjobb kapusa a győztes Széchenyi hálóőre, Koleszár Gyula lett, a gólkirály pedig a 18 találatig jutó Halász Ákos, a bronzérmes Táncsics diákja. A Sportpálya 2004 Egyesület ezzel hagyományt teremtett, a jövőben minden esztendőben meg kívánja rendezni a középiskolák számára kiírt bajnokságot.

Eredmények:

Elődöntő

Széchenyi - Kinizsi 1-0

gól: Horváth L.

Építőipari - Táncsics 8-1

gól: Kasza 4, Horváth B. 2, Kollár, Horváth F., illetve Halász

A 3. helyért:

Táncsics - Kinizsi 5-1

gól: Halász 3, Győrfi, Bogdán, illetve Diviánszki

Döntő:

Széchenyi - Építőipari 5-3

gól: Horváth L. 2, Simon R. 2, Pápai, illetve Sarang, Kasza, Barát

Végeredmény:

1. Széchenyi

2. Építőipari

3. Táncsics

4. Kinizsi

Kiss Ernő

Címkék: Kapospont Kupa, labdarúgás, sport