A lépéselőnyben lévő Sim Teamnek a döntetlen is elég lett volna, bár ők nem az a tipikus védekező csapat, így várható volt, hogy támadó szellemben játszanak. Az M-carnak viszont mindenképpen győznie kellett, ha aranyérmet akart, így nyílt találkozót láthatott a közönség. Az M-car került lépéselőnybe, aztán a második félidőben a Sim Team egyenlített, majd másfél perccel a vége előtt újra gólt szerzett az M-car, és ezt az előnyt már megőrizte a végéig.

Ha hozzávesszük, hogy a bajnok kapusa nélkül állt ki, valamint kétszer is kiállítás miatt emberhátrányban játszott, nagy dolog a sikerük. Az is igaz, hogy a döntőre két remek képességű játékost igazoltak, Silimon Péter és Graszl Norbert is a Kaposvári Rákóczi játékosa volt egykoron. Mindent összevetve a kiállítások ellenére sportszerű meccsen megérdemelt M-car siker született, ám a második Sim Team sem érdemtelenül lett volna bajnok. A korábbi években nem fordult elő, hogy csupán az egymás elleni eredmény döntött volna a bajnoki cím sorsáról, talán 10 éve volt utoljára pontazonosság, ráadásul a Sim Teamnek kedvezett volna a gólarány is.

A harmadik a tavalyi győztes FIFA 2005 lett, akik a gólkirályt is adták, Takács Norbert 25 találattal lett a legjobb. Jó mérkőzésen győzött és elmozdult az utolsó helyről a Somogy Sportja is, de győzelemmel búcsúzott a H2N2 és a Hidromobil is. Az alsóházban megosztozott a pontokon a Kaposflex és a T-T Gránit, aminek a Kaposvári Egyetemet simán verő Balog Üveges örült a legjobban, így újra ők az elsők. Gólzáporos sikert könyvelhet el az SM Kapos, illetve a Postás is, utóbbi játékosa, Fazekas Lajos nagy lépést tett hat szerzett találatával a gólkirályi cím felé. Az alsóházban a záró napon dupla fordulót rendeznek, így ott is bajnokavatás történik, egyelőre három esélyessel.

Az Irodagép Kupa 20. fordulójának eredményei:

Felsőház:

M-car Autókereskedés - Sim Team 2-1

Gól: Jovánczai, Novák L., illetve Balogh Á.

H2N2 - Police FC 4-1

Gól: Nagy N. 3, Péter, illetve öngól

Hidromobil - Klo-fa 6-2

Gól: Mátés 3, Szukován 3, illetve Rofrics R. 2

FIFA 2005 - Haverok 7-3

Gól: Takács N. 6, Kárpáti, illetve Pápai D. 2, Zakócs

Somogy Sportja - Royal Fröccs 4-0

Gól: Varga T. 2, Varga Z., Szabó K.

A felsőház végeredménye

1. M-car Autó. 9 7 1 1 21 - 7 28

2. Sim Team 9 7 1 1 26 - 8 28

3. FIFA 2005 9 7 0 2 30 - 14 26

4. H2N2 9 5 2 2 19 - 10 21

5. Haverok 9 4 0 5 20 - 24 14

6. Police FC 9 4 0 5 14 - 20 13

7. Hidromobil 9 3 0 6 16 - 22 13

8. SomogySportja 9 2 0 7 16 - 30 11

9. Klo-fa 9 2 0 7 19 - 25 9

10. Royal Fröccs 9 2 0 7 16 - 37 8

Alsóház:

Kacsógép - QLR PC Bontó 4-3

Gól: Gál 2, Sipos T., Böszörményi, illetve Mányoki 2, Tislér

SM Kapos - Rákóczis Szülők 5-0

Gól: Benedek 2, Czink, Vejki, Kudomrák

T-T Gránit - Kaposflex 1-1

Gól: Varga, illetve Kampf

Postás SE - Guargumi 9-1

Gól: Fazekas 6, Domján 2, Mike, illetve Schultcz

Balog Üveges - Kaposvári Egyetem 4-1

Gól: Széphelyi 2, Stekler, Balog, illetve Vincze

Az alsóház állása

1. Balog Üveges 9 6 2 1 29 - 15 25

2. T-T Gránit 8 5 3 0 26 - 12 24

3. SM Kapos 8 6 1 1 27 - 9 23

4. Kaposflex 8 4 2 2 21 - 14 18

5. Logisztikai E. 8 4 1 3 15 - 9 15

6. Postás SE 9 3 2 4 29 - 19 14

7. Kaposvári E. 8 3 0 5 14 - 14 14

8. Kacsógép 8 3 2 3 19 - 25 14

9. Guargumi 8 1 1 6 14 - 47 6

10. Rákóczis Sz. 8 1 1 6 11 - 24 5

11. QLR PC Bontó 8 1 1 6 11 - 28 5

A Góllövő lista végeredménye

Felsőház

1. Takács N. (FIFA 2005) 25 gól

2. Jovánczai (M-car) 22 gól

3. Simon R. (Sim Team) 21 gól

Alsóház állása

1. Fazekas (Postás SE) 26 gól

2. Patak (T-T Gránit) 21 gól

3. Vincze (K. Egyetem) 19 gól

A következő forduló párosítása: 2010. április 1.

17.00 QLR PC Bontó-Kaposflex, 17.30 Postás-Logisztika, 18.00 SM Kapos-QLR PC Bontó, 18.30 Kaposflex-Rákóczis szülök , 19.00 Balog Üveges-T-T Gránit, 19.30 Guargumi-SM Kapos, 20.00 Kaposvári Egyetem-T-T Gránit, Alsóház eredményhirdetése, 20.00 Logisztika-Kacsógép, 20.30 Rákóczis szülők-Kaposvári Egyetem, 21.00 Kacsógép-Guargumi

Címkék: sport