Egy ritka genetikai betegségben szenvedő fiatalember kaposvári segítséggel körbekerékpározta tavaly a Balatont.
- Körbevittük az Attilát, aki cisztás fidrózisban szenved. Neki az a vágya, hogy idén május 13-án megpróbáljuk vele egy nap alatt megkerülni a Balatont – mondta Vargha Tamás, a túra szervezője.
Nem csak az ösküi sportember készül a nagy kalandra, hanem Vargha Tamás is. Az edző-túravezető nap mint nap tréningezik, és már arra is odafigyel, hogy védje a környezetet. Az edzéseken ugyanis egy elektromos robogó segíti. Ez a jármű a Balaton-kerülésen is ott lesz.
- Részt veszünk ott is a kíséretben. Egy ilyen járművet meg lehet pakolni, és az úttesten is jobban segíthetjük őt, és talán biztonságosabban lehet ezt a Balaton-túrát megcsinálni – mondta Kovács Róbert, a RoBike Kerékpárüzlet tulajdonosa.

Vargha Tamás nem véletlenül edz keményen: szeretné feladni a magas labdát a somogyi élcsapatoknak.
- Egy személyben, párbajra hívnám ki Kaposvár és a megye összes labdajátékosát, akik kiállítanának egy-egy tíz fős csapatot, és nekik felváltva kellene teljesíteni azt, amit nekem. Aki nyer, az aratná le a pálmát – mondta Vargha.
Addig pedig jöhetnek a tavaszi és a nyári túrák: a kaposvári túravezető szeretné a somogyiakkal is megszerettetni ezt a sportot. A tervek között a Fertő-tó, a Mátra és a Balaton felvidék meglátogatása is szerepel.

Címkék: bicikli, kerékpár, Balaton, sport