Az első félidő első részében tulajdonképpen csak ismerkedett egymással a két csapat. A vendégek Varga góljával szerezték meg a vezetést a 20. percben, és a szünetig jól őrizték az előnyüket. A térfélcsere után egy nagy védelmi hibát kihasználva egyenlített a Nagybajom. Laki tizenegyesből vette be a vendégek hálóját. A 73. percben aztán újra megszerezte a vezetést a bátran futballozó balatonlellei együttes: Zsiga 16 méterről lőtte ki a bal alsó sarkot. A hajrá perceiben egyre nehezebb helyzetbe került a Nagybajom, de a küzdeni tudás meghozta a fordulatot. A 88. percben egy szöglet utáni kavarodást követően Nemes öt méterről juttatta a hálóba a labdát, majd a 92. percben Laki ismét csak betalált büntetőből… A hevesen reklamáló Kenéz a kiállítás sorsára jutott, Bőzsöny János legénysége pedig elkönyvelhette a 3-2-es sikert.
A lefújás után a levonuló játékosok és a játékvezetők összetűzésbe keveredtek a szurkolókkal,
a rendezők azonban néhány perc alatt rendet teremtettek.

„Küzdelmes mérkőzésen az első félidőben a Lelle, a másodikban mi játszottunk jobban. Gratulálok a játékosoknak!” – mondta a bajomiak edzője, Bőzsöny János.
„Nagy csalódás, hogy két perccel a mérkőzés vége előtt győzelemre álló csapatunk elvesztette a mérkőzést. A játékvezető ítéletei felkorbácsolták az indulatokat. Mi már előre kértük, hogy a szövetség más megyéből küldjön játékvezetőt erre a fontos rangadóra, de nem talált meghallgatásra ez az elképzelés…” – mondta a lellei vezetőedző, Keszei Ferenc.

Az egykori Rákóczi-trénerek párharcát tehát Bőzsöny nyerte Keszei ellen, így a Nagybajom immár 45 pontjával vezeti a tabellát a 41 pontos Balatonlelle előtt. Természetesen még nem dőlt el semmi, de a bajomiak fontos lépést tettek az aranyérem felé vezető úton.

Címkék: sport