KaposPont kupa


A Sportpálya 2004 Egyesület idén először rendezett városi bajnokságot kispályás futballban. A diákok egyrészt megismerkedhettek a műfüves játéktérrel, másrészt újabb lehetőséget kaptak, hogy sportoljanak, egészséges iskolák közötti rivalizálás is kialakult, végül, de nem utolsó sorban megmérethették magukat azok, akik nagypályán nem annyira tehetségesek, illetve nem kimagasló képességűek, hiszen NB-s játékos nem léphetett pályára, csupán amatőrök. Ennek ellenére néhány mérkőzés igen színvonalasra sikeredett. A testnevelők kíváncsian várták, mit hoz a torna, hiszen a mezőny részben ismeretlen volt számukra.

Az Építőipari és a Kereskedelmi az elmúlt két évtizedben futballisták tucatjait nevelte ki, most azonban a magasabb osztályban lévők nem játszhattak. A Közgazdasági meg is szorította mindkét együttest, Dovigyel Csaba együttese üde színfoltja volt a tornának, ennek ellenére az Építőiparitól és a Széchenyitől is szoros vereséget szenvedett.

Nos, ez nem sikerült, a Kereskedelmi legyőzte az Építőiparit. A Gyakorló iskola nem futballspecifikus intézmény, bár ügyes gyerekek ott is akadnak. Ezúttal gyengébben teljesítettek, három vereséggel zárták a versenynapot, de tisztesen helytálltak. A végső sorrend tehát Kereskedelmi, Építőipari, Közgazdasági, Gyakorló. Az első kettő elődöntős, április 13-án játszhatnak a döntőbe jutásért. Folytatás március 30-án, kedden, ahol reggeltől kora délutánig további öt középiskola méreti meg magát a Sportcsarnok melletti műfüves játéktéren.

Címkék: sport