mesterek tornája



Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató verseny, Kaposvár


A hagyományos honi lovas évadnyitónak számító rangos esemény első napi programjában négy versenyszám szerepelt, és a lovasok már az első nap megmutathatták, mire képesek a nehéz pályákon.
A legizgalmasabb küzdelmet a várakozásnak megfelelően a Nagydíj elődöntője hozta. A 34 párosból álló mezőny tagjai egyben a fedett pályás magyar bajnoki címért is ugratnak ezen a hétvégén, így már az első napon nagy volt a tét.

A 140 centis, technikás alappálya a lovasok és a lovak jó részén kifogott, az összevetésbe kilencen jutottak be. Itt hat hibátlan produkciót láthatott a közönség. Az Ausztriában élő, de hongkongi állampolgár Patrick Lam jött, látott és rögtön győzött: Tilborg nevű lovával megszerezte az első helyet. A második helyen a cseh Ales Opatrny, a harmadikon pedig – legjobb magyarként – Czékus Zoltán végzett. A  hazai színeket képviselő Szabó Anita továbbra is remek formában van: az I. Somogyi Ugróderby idei győztese ezúttal is hibátlan pályát ment Very-N nyergében. A kis körben a szintén kaposvári Eszes Ferenc egy előkelő harmadik helyezéssel mutatkozott be.

A kaposvári viadal szombaton újabb négy versenyszámmal folytatódik, vasárnap pedig már a döntők következnek a sorban. A legjobbak között 13 millió forint pénzdíjat osztanak szét, a belépés pedig ezúttal is ingyenes.

Nagydíj elődöntő (32 induló): 1. Patrick Lam (hongkongi) Tilborg nevű lovával, 0 hibapont – 37,68 másodperc, 2. Ales Opatrny (cseh) Snoopy 0 – 38.86, 3. Czékus Zoltán (magyar) Karina 0 – 40,94.
Közép kör elődöntő (35): 1. Szász Attila (magyar) Up Date 0- 53,72, 2. Krucsó Szabolcs (magyar) Gavallér 0 – 55,25, 3. Hmaidi Fatima (magyar) Sissy E. Széplak 0 – 59,54.
Kis kör elődöntő (57): 1. Marton András (magyar) PM Corvinus 0 – 59,78, 2. Szuhai Gyula (magyar) Granda Z 0 – 60,21, 3. Eszes Ferenc (magyar) Sirokkó 0 – 61,01.
6-7 éves lovak versenye, elődöntő (44): 1. Piroska Zolán (Mezőhegyesi Ménesbirtok SE) Zsorzsett 0 – 26,11, 2. Monika Stangelova (szlovák) Quintana 0 – 26,37, 3. Szuhai Gyula (Gyula Farm Miskolc) Lordano 0 – 27,49.


A további program


Március 27., szombat
9.00 Kis kör minősítő II
12.00 Fiatal lovak versenye
14.00 Közép kör minősítő II.
16.30 Nagydíj minősítő II.


Március 28., vasárnap
8.30 Fiatal lovak versenye
10.15 Kis kör döntő
12.40 Közép kör döntő
15.00 Lovagolj és vezess show
16.30 Mesterek Tornája nagydíj Döntő


Címkék: mesterek tornája, , sport