III. Kapos Trophy


- Ez egy különleges túraverseny, nem ragaszkodunk a terepjárókhoz, bárki bármilyen autóval eljöhet, ezt próbáljuk azzal szimbolizálni, hogy a terepjárókra a rossz idő miatt sincs szükség – mondta el Kovárs Csaba, a Top-Túra Team főszervezője.

A hangulat már a start előtti pillanatokban is vidám volt. Aki indult már a korábbi trophy-kon, tudta: igazi buli lesz ez a két nap.
Akadt, aki először rajtolt el a kalandtúrán, a Corso Tánc Sport Egyesület csapatában nőuralom volt.

- Jogosítványom csak nekem van a csapatból és még egy éve sincs meg, úgyhogy annyira nem vagyunk otthon az autós túrákban, de sok ügyességi vetélkedő lesz és szerintem nemcsak az autózásról fog szólni, úgyhogy remélem, hogy helytállunk – mondta Bódis-Nagy Katinka, a csapat sofőrje.

Izgalmas, vicces feladatok várták a csapatokat a város több pontján. A horgászcentrumban például sörösüvegből kellett pecázni.

A pénteki, első versenynapon nyolc feladatot teljesítettek a versenyzők. A jótékony célokat is szolgáló III. Kaposvár Trophy szombaton folytatódik. Az egyik legizgalmasabb feladat a szennai paintball pályán várható, a Kapospont állomáshelye garantáltan mély nyomokat hagy majd a résztvevőkben.

Címkék: sport