Már az elején sokkal nagyobb iramot diktáltak a hazaiak, csupán 16 másodpercet kellett várni az első kaposvári gólra: Juhász-Szelei Norbert büntetőből szerezte meg a vezetést. A Csabai Csirkefogók egyáltalán nem voltak veszélyesek a somogyi kapura, az első negyedet 3-1-re hozta a KVK. Aztán a másodikat is ugyanilyen arányban nyerték a fiúk, így a nagyszünetre már 6-2-es előnyhöz jutottak.

A megnyugtató eredmény miatt Berta edző minden játékosának lehetőséget adott a bizonyításra és a fiatalok éltek ezzel: nagy különbséggel, 14-8-ra hozták az utolsó helyen szerénykedő Békéscsaba elleni találkozót.

- Nagyobb különbségre számítottam, látszik, hogy idény elején vagyunk még és keveset mérkőzést játszottunk- mondta Berta József a Kaposvári Vízilabda Klub edzője. Hozzátette: össze kell szokni még, alapozás után vagyunk, edzéseken taktikázunk, úgyhogy ennek az eredménye jön majd ezután.  

A kaposváriaknál Berta, Horváth, Halász és Rácz egyszer-egyszer, Juhász-Szelei kétszer, Maár háromszor, míg Illés ötször volt eredményes.
A KVK szombaton ismét hazai környezetben bizonyíthat: a Szentes gárdáját látják vendégül március 27-én, 13 órától.

Címkék: Kaposvári Vízilabda Klub, sport